Az osztrák külügyminiszter nyilatkozata

Bécs, november 8.

A helyiség berendezése szerény. A miniszter maga is szerény, jóképű, magas szőke fiatalember, egyáltalában nem olyan, mint amilyennek az ember Metternich utódját elképzeli.

- Most vagyok éppen 36 éves – mondja – Eredetileg technikai pályára készültem és Innsbruckban meg is szereztem a mérnöki oklevelet. De aztán a jog és a közgazdaságtan kezdett fokozottabban érdekelni. Közgazdasági pályámat azonban a nácik bevonulása megakasztotta. A háború alatt újból mint technikus működtem, majd később elmentem Tirolba, ahol az ellenállási mozgalmat szerveztem meg. Tirol a szövetségesek megérkezése előtt néhány nappal már felszabadult.


- Az osztrák kormány még ideiglenes. Amíg a választásokat meg nem tartják, a kabinet tagjai csupán államtitkárok. Én csak alállamtitkár vagyok, miután Ausztria megszállott állam és külpolitikailag még nem állt helyre szuverenitása.


- Néhány nappal ezelőtt jegyzéket intéztem a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz és ebben kértem gazdasági önrendelkezési jogunk teljesmértékű visszaállítását. Erre meg is van a remény. A mostani átmeneti állapot az oka egyébként annak is, hogy Magyarországgal nem sikerült még kereskedelmi szerződést kötnünk, de itt még a szállítási nehézségek is külön problémát jelentenek.

- Az orosz kormány elismerte az osztrák kormányt és a követek kiküldése is megtörtént már. Ugyancsak elismertek bennünket az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és több semleges, illetve megszállt ország. Ideiglenes megbízottja van Bécsben az Egyesült Államoknak, Angliának, Franciaországnak és Csehszlovákiának. Természetesen ezekben az országokban az osztrák kormány is kinevezett megbízottat. Az osztrák külügyminiszter az osztrák Néppárt tagja. Ez a párt felel a célkitűzéseiben a Kisgazda Pártnak. Kérjük,adják át üdvözletünket  Magyarországnak.


- A hitleri háború Ausztriát óriási nehézségekbe döntötte, de reméljük, hogy az osztrák nép életösztönével és a szövetségesek segítségével az ország rövidesen újból biztos révbe jut. Saját nehéz helyzetünkben megértjük a magyar nép nehézségeit is. A magyarok ugyanazokból az okokból kifolyólag mint mi, olyan feladatok előtt állanak, amelyek nemcsak a nemzet egységét, hanem minden egyes ember erőfeszítését igénybe veszi. Reméljük, hogy Magyarország is azután a vérzivatar után, amely az országon végigviharzott új szellemmel és új energiával tér vissza a népek családjába.

- De ezenfelül reméljük, hogy a múlt sok tévedése elkerülhető lesz és ezúttal biztosíthatjuk a békés gazdasági együttműködést. Ha most visszatérünk a nemzetközi munkamegosztás egészséges elvéhez, akkor úgy véljük, hogy barátságos szellemben ezúttal jobb szabályozását fogjuk elérhetni a két ország gazdasági létfeltételeinek. Magyarországnak őszintén kivánjuk gyors újból való felemelkedését és régi jólétéhez való visszatérését.

Megállapíthatjuk, hogy Karl Gruber személyében olyan ember áll az osztrák külügyek élén, aki őszintén kivánja a Magyarországgal való barátságos együttműködést.