Az angol király beszéde az Egyesült Nemzetek közgyűlésén résztvevő 51 nemzet képviselőihez

London, január 10.
Az Egyesült Nemzetek megnyitó közgyűlését ma délután tartják meg Londonban. A közgyűlésen résztvevő 51 nemzet kiküldöttei már a brit fővárosban vannak és tiszteletükre szerdán este a londoni Saint James palotában díszlakomát rendeztek. Ezen megjelentek a külföldi küldöttek vezetői, a brit kormány tagjai, valamint az angol uralkodóház tagjai. A lakomán VI. György angol király köszöntő beszédet intézett az egybegyűlt 51 nemzet kiküldötteihez.

- Az önök kezébe van letéve – mondotta az uralkodó - , hogy boldogságot szerezzenek milliónyi élő és még meg sem született embernek, vagy pedig, hogy megfosszák őket ettől a boldogságtól. Önökön áll, hogy megvessék annak az új világnak az alapjait, amelyben olyan összetűzés, amely legutóbb is a megsemmisülés szélére sodorta világunkat, soha meg nem ismétlődhetik és amelyben minden férfi és nő lehetőséget találhat, hogy mindazt javára fordíthassa, ami megadatik néki. Nemes feladat ez, de fennkölt az önök rendelkezésére álló Egyesült Nemzetek Chartája is. A nagygyűlés keretében lefolytatandó megbeszélésünkön természetesen a biztonság fontos kérdése fogja igénybe venni elsősorban figyelmüket, de nem kevésbbé jelentőségteljes a gazdasági és szociális, valamint a meghatalmazott tanács létrehozásának feladata, amelyen keresztül a békeszerető nemzetek ösztönzőleg hathatnak a világ összes népei önkormányzatának kiterjesztésére.

- Ami magát a Chartát illeti, az megerősíti a férfiak és asszonyok, valamint a nagy és kis nemzetek egyenlő jogaiba vetett hitünket, ez az a nagyfontosságú felismerés, amelynek megmásítására az ellenség hiábavaló kísérletet tett. De sem a nemzetek, sem az egyének joga nem lehet élő valóság és nem állhat meg szilárdan, ha csak a nemzetek és az egyének nem tagjai a rendezett társadalomnak. Ezeket a jogokat csak abban az esetben lehet teljesen kiélvezni, ha azokat elismerik, mint annak a közös érdeknek a részét, amelyben mindannyian egyformán részesülünk, de minden joghoz hozzátartozik egy megfelelő kötelesség is. Az emberiség számára kilátásba helyezett ragyogó eredményeket nekibuzdítás és áldozatok nélkül elérni nem lehet.

- Az Egyesült Nemzetek közé való tartozás világosan kihangsúlyozott velejárója a szolgálat: nem csupán nemzeti jellegű érdekek önző védelmezése, hanem a nemzetek összessége számára kifejtendő szolgálat. Ez az a legfőbb mozgatóerő, amelynek ösztönzőül kell hatnia cselekedeteiknél és amelynek lehetővé kell tennie az együttműködés, megértés és jóakarat szellemére, a felmerülő nehézségek leküzdésénél.

- A nemzetközi biztonság rendszerének kiépítésénél mutatkozó súlyos problémák megoldására megfelelő gépezetet alkottak. Ez a gépezet lehetőséget ad azoknak az új erőforrásoknak az emberiség szolgálatába állítására, amelyeket az emberi alkotó szellem felfedezett: gyakorlati módszereket életbeléptetni az éhség és elnéptelenedés csökkentésére és végleges legyőzésére, az összes népek gazdasági é szociális jólétének növelésére és biztosítására, azok jogainak megoltalmazására, akik egyelőre képtelenek magukon segíteni. Ezek a feladatok egyszerre nem oldhatók meg, de nem is valósíthatók meg anélkül, hogy megértést és türelmetlenséget ne gyakoroljunk egymás irányában. Imádkozom, hogy ezek a szükséges tényezők adassanak meg nekünk. Mert ma este hatalmas lehetőségek küszöbén állunk.

- Az elkövetkező néhány héten belül önök eldöntik, hogy a sötétség elmúlásával igazi hajnalra virrad-e felettünk vagy pedig, hogy a felhők ismét a világra borulnak, megásva a világosság sírját.

Beszéde végén VI. György király felszólította elsősorban a brit világbirodalom népét, hogy félelem és habozás nélkül lásson hozzá kötelességének megvalósításához a többi néppel együtt a békés újjáépítés felemelő munkájában és annak a reményének adott kifejezést, hogy ez a munka nem fog kudarcot vallani.