Jön az új pénz!

Az ország gazdasági vérkeringésében az előbbi hetekben meglehetős zavart okozott az ezerpengősnél kisebb címletű bankjegyekben mutatkozó hiány.
Az üzérkedők tudvalevőleg ki is használták ezt az állapotot és az ezerpengősöket csak bizonyos százalék levonásával voltak hajlandók beváltani. De akadtak olyanok is, akik már el sem fogadták az ezerpengőst mindaddig, amíg a hatóságok erélyes kézzel le nem csaptak a szükségállapotot kihasználókra. Azóta valamit javult a helyzet, de a pénzhiányt ez sem tudta megszüntetni. Nem sokat segítettek a bajon az újonnan forgalomba hozott ötpengősök sem, mert ezekből nem állt olyan mennyiség rendelkezésre, hogy az az igényeket kielégíthette volna.

Értesülésünk szerint a helyzeten rövidesen lényeges javulás várható.
Az új pénz – mint beavatott helyen közölték – már nyomás alatt van. Először a százpengős címletű bankjegyek kerülnek forgalomba, még pedig előreláthatólag már a jövő héten. Ugyancsak nyomás alatt van, de csak később kerül forgalomba az 50 pengős címletű bankjegy is. Előkészületben vannak és néhány hét múlva kibocsátásra kerülnek az új 500 pengős bankjegyek is.

Egyébként az új száz és 50 pengősök rajza nagyon hasonlít a régebben forgalomban volt bankjegyek rajzához.
A százpengős egyik oldalán Mátyás királynak régi bankjegyekről jól ismert arcképe, a másik oldalon a budai vár látképe, az új 50 pengős egyik oldalán II. Rákóczi Ferenc, másik oldalán hortobágyi tájkép látható gémeskúttal és itatással. Az új 500 pengős erősen emlékeztet a régi „kék pénzre”. Ezen a babérkoszorús női fej lesz és rajzának egész stílusa ugyanolyan, mint a régi osztrák-magyar bankjegyeké.

Értesülésünk szerint a Gazdasági Főtanács már pénteki ülésén
foglalkozik az új bankjegyek kibocsátásának és forgalombahozásának kérdésével és minden remény megvan rá, hogy rövidesen véget érnek a pénzhiánnyal kapcsolatban felmerült nehézségek.