Ismét folyik a munka a Berndorfi Fémárugyár magyar fióktelepén

A minőségi evőeszközöket régebben nagyobbrészt külföldről, főleg Berndorfból kaptuk.
A magyar piacon népszerűek lettek a Berndorfer Fémárugyár gyártmányai. A kitűnő készítmények mellett azonban a magyarországi fióktelep szociális berendezkedése is mintaszerű volt.

A tisztviselők és egyéb alkalmazottak jórésze ezért készséggel be is illeszkedett
a demokratikus Magyarország építő munkájába, annál is inkább, mert a magyarországi fióktelep új vezetőt kapott Máthé Dezső – a vállalat régi alkalmazottja – személyében, aki az egész vállalatot magyar érdekeltséggé alakította. Szorgos munkáskezek hozták helyre azokat a bűnöket, amelyeket a nyilas banditák a magyarországi telepen elkövettek.

A váciutcai telephelynek renoválási munkálatait
már márciusban végezte el részben a tisztviselői kar: hordták a romokat, eltüntették a nyilas szennyet. Az új vezetőség eleven ütemben indította meg az üzemet. Belenyult a termelés irányításába s ma készen áll a nagyméretű evőeszközgyártás lebonyolítására.

Meglepően alacsony áron árusítja ki eredeti „Berndorfi” evőeszköz-árukészletét.

Az alkalmazottak minden energiájukat latbavetik, hogy a magyarrá vált vállalkozás minél gyorsabban kielégíthesse közönsége igényeit.