Játék a cukorral és a zsírral országhatárokon keresztül

A közellátási minisztérium óriási erőfeszítéseket tesz, hogy Budapest fogyasztói számára a legnélkülözhetetlenebb elsőrendű élelmiszercikkeket rendelkezésre bocsássa.

Hogy hiányok vannak, azokat nem lehet mindig illetékesek terhére írni.

A háború élelmiszerhiányt idézett elő. Ez az állapot nemcsak a vesztes országokban állt elő, hanem a legtöbb győztes ország is érzi az életnívó süllyedését.

Ezt az állapotot használja ki a lelketlen s profitéhes feketekereskedelem,
amikor elvonja még a meglevő kevés árut is a fogyasztóközönség elől és csak drága pénzen nyitja meg raktárait az éhezők előtt.

Különösen a zsír- és cukorfronton tarthatatlanok az állapotok.

Lelkiismeretlen feketézők még azt a kevés árukészletet is kicsempészik az országból, amelyek rendelkezésre állnak.

Az utóbbi napokban nagymennyiségű cukrot vittek ki illegális úton Csehszlovákiába.

A cukor a határon túl lényegesen olcsóbb, mint nálunk és hogy ennek ellenére mégis kicsempészik, annak az az oka, hogy cukor ellenében más olyan árut szerezhetnek be, amelyen még búsásabb haszon mutatkozik.

Különös játék folyik a zsírral is.

A zsírt ma megfizetni lehetetlen. Az egyik szomszéd országból nagymennyiségű disznózsír került Magyarországra, de nem azért, hogy a fogyasztó kezébe kerüljön, hanem azért, hogy tovább csempésszék a még jobban elhelyezhető és többet fizető Ausztria fővárosába, Bécsbe.

A leleményes csempészek a behozott zsírt bejelentik a közellátási minisztériumnak
és magukat emberbarátokként állítják be, akik leveszik a háziasszonyok válláról a nehéz gondot. Ezzel szemben az történik, hogy a bejelentett mennyiség sohasem kerül a piacra, hanem annak csak egy töredéke, viszont az áru legnagyobb része csempészutakon kikerül az országból.

Az egyik síber baráti társaságban azzal hivalkodott,
hogy Bécsben 20 kilogramm zsírért és fél mázsa lisztért egy Horch-autót kapott, amit felhozott Budapestre, a gépkocsit aztán egymillió pengőért bocsátotta áruba Budapesten.

Jó lenne végigkísérni a behozott elsőrendű élelmiszerek útját,
vajjon eljutnak-e a fogyasztóhoz, mert a fentiek elmondása után nem kétséges, hogy nagyarányú visszaélések folynak a köz rovására.