Százezer látogatója volt eddig az Őszi Vásárnak

Három nap múlva véget ér az Őszi Vásár, melyről megállapítható, hogy célját teljes mértékben elérte.
Iskolája volt a nemzetnek, erkölcsi támasza a bizakodóknak, áttekinthető beszámoló a szakértők számára is. Fontos érdeme a vásárnak, hogy rajta keresztül a külföld is tudomásul vette azt a komoly munkát, amely az országban az újjáéledés érdekében folyik.

De nagy jelentősége és általános jó hatása volt egyben annak, hogy ez a vásár az igazi békehangulat fecskéjeként tűnt fel gazdasági létünk égboltozatán.

A vásár az élő munka, a lendületes forgalom bizonyítéka, zenebonája, víg hangulata mintegy lelki fürdő a gondokba merült, elcsigázott, könnyebb, jobb jövőt váró tömegek számára.
Éltek is ezért az üdítő lehetőséggel máig is már közel százezren. A vásáron állandó a teltház és nyilván az is marad vasárnap estig, amikor az ország háborúutáni első vására végleg bezárja ez évre kapuit.