A vidék élelmiszert gyűjt a fővárosnak

A főváros polgármestere, Kővágó József, az éhező Budapest érdekében felhívással fordult a vidék lakosságához, hogy minden felesleges élelmiszert küldjenek Budapestre. Vidékről most érkeztek meg a jelentések.

Szabolcs vármegye főispánja arról értesítette Kővágó József polgármestert,
hogy a helyi éhínség leküzdésére nagyarányú csereakciót szervezett és az ott összegyűlt élelem 25 százalékát Budapestnek szánják. A gyűjtőakció eddigi eredményeként 69 vagón búza, 180 vagón rozs és 26 vagón árpa áll máris a főváros rendelkezésére. Ezenkívül még sok egyéb más élelem is.

Hasonló jelentés érkezett Csanád vármegyéből is,
ahol szintén több vagón élelmiszer vár szállításra.

Kővágó József polgármester még a mai nap folyamán felkeresi Bárányos Károly közellátási minisztert,
hogy hívja össze sürgősen a főispánok értekezletét és tárja eléjük Csanád és Szabolcs vármegye követendő példáját. Egyidejűleg felkeresi Gerő Ernő közlekedési minisztert is, hogy bocsásson a főváros rendelkezésére megfelelő számú vagónokat, hogy az élelmiszereket mielőbb Budapestre szállíthassák.