Tizenöt milliárd dollár kölcsönt ad Amerika a világ államainak

Nagyarányú kereskedelmi forgalmat akar a nemzetek között

Vinson amerikai kincstári államtitkár a kongresszus előtt a külföldi kölcsönökről beszédet mondott.

Kijelentette, hogy a kiviteli és behozatali bank tőkéjét kétmilliárdról 1946 folyamán három és egynegyedmilliárdra emelik fel. 1946 végével és 1947-ben az Egyesült Államok két és félmilliárd dollárt bocsátanak a világ gazdasági életének rendelkezésére a nemzetközi bank közbenjöttével.

Az amerikai kormány valóra akarja váltani Wallace kereskedelemügyi államtitkár tervét
és a legközelebbi években több mint 15 milliárd dollárt bocsát a világ rendelkezésére kölcsönképpen. A 3750 millió dolláros brit kölcsön, a 3230 milliárd dolláros alap, amelyet az amerikai kiviteli és behozatali banknak bocsátanak rendelkezésére, továbbá a nemzetközi bank dollárkövetelésével együttvéve máris többet tesznek ki ennél a 15 milliárdnál. Truman elnök teljes mértékben jóváhagyta ezt a politikát, de szükség van még a kongresszus hozzájárulására is.

Vinson államtitkár közölte,
hogy az Egyesült Államokhoz szovjet részről egymilliárd dolláros kölcsön iránti kérés érkezett. Ha ezt a kölcsönt megadják, amire megvan minden valószínűség, az 1946. évre rendelkezésre álló alap mindössze 2.250 millió dollárt lesz. Franciaország tehát legfeljebb ugyanakkora összeget kaphat, mint a Szovjetúnió, annál is inkább, mert a behozatali és kiviteli bank máris több mint 555 millió dollár kölcsönt nyújtott Franciaországnak.


Katonai célokra nem szívesen adnak


Vinson hangoztatta,
hogy az Egyesült Államok nem akarnak túlnagyarányú kölcsönöket nyújtani arra a célra, hogy ezeket az adósállamok hadseregeikbe ruházzák be. Ami a kölcsönösszegek visszafizetését illeti, lehetetlen előrelátni, hogy ezek néhány éven belül vagy csak több évtized alatt fizetődnek-e vissza.

Az Egyesült Államok a külföldnek nyújtandó kölcsönökkel elő akarják segíteni
a világ gazdasági érintkezését, hogy nagyarányú kereskedelmi forgalom fejlődhessék ki a nemzetek között. A béke világában nem szabad többé egymással szemben sem gazdasági romoknak, sem kereskedelmi sorompóknak fennmaradniok.

Állandó és nagymennyiségű árut csak akkor lehet kivinni, ha a nemzetközi kereskedelmet magas szinten tartják meg.

Az elpusztult országok újjáépítését maguk az illető országok is megkezdték és az UNRRA is segíti, de ezt a feladatot csak kölcsönök útján lehet befejezni.


Nagybritannia kivételes helyzete

Nagybritannia kölcsöne különálló dolog és nem tekinthető precedensnek egyetlen másik ország kölcsöne szempontjából sem.

A világkereskedelemben egyetlen más ország sem foglal el oly jelentős helyzetet, mint Nagybritannia. A fontsterling világkereskedelmi jelentőségénél fogva a brit gazdasági körök pénzügyi szokásai nagymértékben irányadók a világ többi részének gazdasági törekvései számára.

Az amerikai gazdasági szakértők úgy vélekednek,
hogy amíg a nemzetközi bank műveleteit megkezdi, az Egyesült Államok csak kis mértékben elégíthetik ki az idegen országok kétségkívül nagyon nagy szükségleteit. Minden tényező beható mérlegelése után az amerikai gazdasági szakértők a legfontosabb külföldi szükségleteket az 1946 januárjától 1947 júniusáig terjedő időszakra 3250 millió dollárban állapították meg – a brit kölcsön figyelmen kívül hagyásával. Az Egyesült Államok kormánya gondosan tanulmányozni fog minden kölcsöntervezetet, hogy megállapítsa a sürgősség fokát és biztosíthassa azt az összeget, amelyet esetleg azután a behozatali és kiviteli bank útján nyujt.


A kölcsönt nem lehet tetszés szerint felhasználni


A háború folyamán sok amerikai iparág többet termelt, mint amennyire az országnak szüksége volt.
Ilyenformán felesleg van vasúti anyagokból, gépekből, villamossági cikkekből, bizonyos fémekből, vegyi gyártmányokból, gumiból, dohányból, pamutból és mezőgazdasági terményekből. Szerencsére ez a felesleg részben kielégítheti az elpusztított országok legsürgősebb szükségleteit. A kereskedelmi minisztérium természetszerűleg nem kívánja elősegíteni azoknak a cikkeknek felvásárlását, amelyek kis mennyiségben állnak rendelkezésre. Ezért a kölcsönösszegeket nem lehet majd tetszés szerinti vásárlásokra fordítani.

Nem kétséges, hogy az adósállamok kamatot fognak tudni fizetni
az amerikai kölcsönök után, ha gazdasági életük újjáépítése után nem fordítanak túlságosan nagy anyagi erőket katonai célokra.

Vinson jelentése azzal fejeződik be,
hogy az Egyesült Államok az Egyesült Nemzetek mellett állnak és támogatni akarják ezt a szervezetet, mind gazdasági, mind politikai téren, hogy biztosítsák a világ békéjét.