Közellátási menetrend októberre

Mit hoz az október a közellátásban – kérdeztük Bárányos Károly közellátási minisztertől.

– A fejadagok legnagyobb része változatlan marad
– szólt a válasz. – Ez azt jelenti, hogy kenyérből napi 25 dekát adunk s a múlt hónaphoz képest a zsiradékadagon sem változtatunk. Több cukrot szeretnénk adni a közönségnek, ez azonban attól függ, megérkezik-e idejében az UNRRA-cukor. Amint új termésű cukor rendelkezésünkre áll – október végén, november elején – mindenesetre legalább 10 dekát adunk. Sóból Budapest változatlan mennyiséget kap, a vidék azonban, tekintettel a lassan megkezdődő vágásokra, tetemesebb juttatásokra számíthat. A megfelelő mennyiség biztosításáról most tárgyalok részben orosz, részben román vonalon, de a jövő hónapban már ausztriai behozatalra is számítok. Hús lesz októberben is, valószínűleg hetenkint 15-20 deka. A tej fejdagját ebben a hónapban felemeltem? A gyerekek félliter tejet kapnak. A burgonyát szabadon vásárolhatja mindenki s tekintve, hogy a felhozatal most bőséges, azt szeretném, ha minél többen beszereznék téli szükségletüket.

– Mik a téli kilátások?

– Télre zsír és cukor szempontjából a mostaninál kisebb lehetőségekre számítok. A tej természetesen csökkenni fog, viszont majdnem biztosra vehetem, hogy a húsellátás folyamatosságát fenntarthatom, elsősorban a piacra kerülő vaddal, másodsorban a takarmányhiány folytán sajnálatosan emelkedett vágásokkal, amelyek következtében kellő mennyiségű marha- és birkahús áll majd rendelkezésünkre. Biztatók a sertésvágás kilátásai is s a baromfibeszolgáltatásból is számítok bizonyos pótlásra. Nehézzé válik a télen a kenyérkérdés, bár remélem, hogy az idei kukoricatermést már a megszokott idő előtt alkalmassá tehetjük az őrlésre. Elkészülhetünk arra, hogy már decembertől 10%-os kukoricaliszttel sütjük kenyerünket. A főzőlisztet változatlan mennyiségben szeretném kiadni, de lehet, hogy egyik-másik héten főzőliszt helyett csak kenyérlisztet adhatok, aminek az oka külföldi és jóvátételi kötelezettségünkben van.

Tojás? Arra ne számítsunk.

Örülni fogok, ha tartalékunk tavaszig a kórházak és egyéb közegészségügyi intézetek ellátására futja – fejezte be nyilatkozatát Bárányos közellátásügyi miniszter.