Gyöngyösi külügyminiszter a magyar békecélokról

Mende, július 15.
A Kisgazda Párt vasárnap Mendén nagyszabású aratóünnepet rendezett, amelyre leutazott Gyöngyösi János külügyminiszter, Gáspár Ervin, Parragi György, Vozáry Lajos és Lemhényi Dezső nemzetgyűlési képviselők kíséretében. A díszfelvonulás után a sportpályán nagygyűlés tartottak.

Gyöngyösi János kijelentette, hogy a békekonferencián le akarjuk szögezni, hogy mi békét akarunk, mégpedig teljes békét s amennyire lehet igazságos békét. Békét akarunk szomszédainkkal, mert tisztában vagyunk azzal, hogy a Dunavölgyének nemzetei egymásra vannak utalva.

Romániával szemben felvetettünk bizonyos határkiigazítást. Meg kell mondanom, hogy akkor, amikor mi ezeket az igényeket felvetjük, igyekszünk a vitát és az esetleges bekövetkező tárgyalást olyan hangnemben tartani, hogy az ne rontsa meg vagy ne tegye lehetetlenné a béke utáni jóviszony megteremtését. Örömmel kell megállapítanom, hogy a túlzott nacionalista román sajtóval ellentétben Groza miniszterelnök részéről a magyar igények bejelentése után is lojális hangot tapaszaltunk. Éppen azért reméljük, hogy a békeértekezlet döntése után is lehetséges lesz Romániával baráti kapcsolatokat teremteni és főleg lehetséges lesz, amire olyan nagy szükség van és ami Groza részéről többször kifejezést nyert, megteremteni a szorosabb gazdasági együttműködést.

Amikor megkezdődött a magyarok erőszakos kiüldözése és kiutasítása Szlovákiából és az ottani magyarság üldözése, akkor természetesen lehetetlenné vált, hogy a Csehszlovák Köztársasággal megteremtődjék az egyébként szükséges jóviszony. Ilyen meglehetősen megmérgezett légkörben jött létre a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény, főleg a nagyhatalmak egyöntetű sugalmazására. A szlovákiai magyarok ma megfélemítés alatt élnek és ilyen módon akarjk kicsikarni legalább egy részükből azt a nyilatkozatot, hogy vallják magukat szlovákoknak. Nem hiszem, hogy legyen a világnak egyetlen nemzete is, amely elismerné az ilyen módon kipréselt nyilatkozatot, mint nemzetközi fórum előtt felhasználható statisztikai adatot. Mi az ilyen nemzetiségi bevallást soha érvényesnek el nem ismerhetjük.

Fierlinger csehszlovák miniszterelnök Prágában egy beszédében kétszázezer magyarországi szlovákról beszélt. Masaryk külügyminiszter Párizsban már 300 ezer magyarországi szlovákot mondott és legújabban a csehszlovák kormány különmegbízottja, aki jelenleg ezt a kérdést Párisban képviseli, 450 ezer magyarországi szlovákot említ. Mi éppen ezért hoztuk ezt a lakosságcsere-egyezményt, hogy véget vessünk a felesleges statisztikai vitáknak. Amikor a lakosságcsere-egyezmény keretében a magyarországi szlovákok jelentkezése nem érte el azt a számot, amelyet a szlovák politikusok vártak, akkor a csehszlovák kormány részéről egyszerre panaszokat és sérelmeket kezdtek bejelenteni. Mi vállaltuk ezeknek sürgős kivizsgálását, a csehszlovákok azonban nem voltak hajlandók részt venni azoknak a panaszoknak a kivizsgálásán, amelyet ők maguk emeltek. Ez mutatja, hogy magatartásuk és eljárásuk ebben a kérdésben nem nevezhető korrektnek.

Ezután a miniszter a magyar ifjúsághoz szólt. Őszinte aggodalommal tölt el - mondotta - amikor a legutóbbi sajnálatos és eléggé el nem ítélhető szovjetellenes cselekményekkel kapcsolatban a magyar ifjúsági szervezeteket, többi közt a Kisgazda Párt ifjúsági szervezetét is kapcsolatba hozták. Köztudomású, hogy a magyar kormány a Szövetséges Ellenőrző Bizottságtól átiratot kapott, amelyben a terézkörúti sajnálatos esemény nyomán bizonyos biztosítékokat és intézkedéseket követelt, többi közt az ifjúsági szervezetek kifogásolt munkájával szemben.

Én itt csak a következőket akarom leszögezni. A demokratikus kormányzat megalakulásának első percétől kezdve külpolitikailag alapvető célkitűzése a Szovjetúnióval való jóviszony és barátság ápolása és kiépítése volt. Ezt a programot tartani akarjuk a békekötés után is.

Aki ma szovjetellenes kijelentéseket tesz, vagy különösen, ha szovjetellenes szervezkedést mozdít elő, az az ország ellen vétkezik, mégpedig a legsúlyosabban és egészen természetes, hogy nemcsak más koalíciós pártok, hanem a Független Kisgazda Párt is kitaszítja a maga soraiból az ilyeneket és semmi közösséget nem vállal velük.