Panamázott, sápot húzott Szálasi államtitkára

Magyarországon bujkál Tárczay Felicides Román

Szabó Dezső, az Elsodort falu című művében, majd későbbi röpirataiban többször megemlékezett a kultuszminisztérium egyik vezető tisztviselőjéről, akiről megemlítette, hogy stréber és tehetségtelen. Mindenki tudta, hogy Szabó Dezső Felicides Románról írja e sorokat. Most, amikor a letűnt nyilasvilágot elszámolják, kiderült, hogy Felicides Román, aki a „Tárczay” előnevet szerezte meg magának, nemcsak stréber volt, és tehetségtelen, hanem ízig- vérig tökéletes – panamista.

Először, mint miniszteri tikár kezdett „uralkodni”, később osztálytanácsos lett és a filmügyekkel foglalkozott.
Itt anyagi vonatkozásba hozták az egyik filmgyártóval és ezért elhelyezték erről az osztályról. Kiderítették róla, hogy „ép testben ép lélek” lakozik és megbízták a kultuszminisztérium testnevelési osztályának vezetésével. Mint miniszteri osztálytanácsos, majd miniszteri tanácsos, aztán osztályfőnöki hatalmát saját vagyonának gyarapítására fordította.

Tárczay Felicides Román teljhatalmúlag döntött afölött, hogy Magyarországon az iskoláknak kik szállíthatnak tornaszereket. Így történt, hogy az egyik tornaszergyár szinte monopóliumot élvezett a kultuszminisztériumban.

Budapesttől kezdve a legkisebb faluig ez a gyár szállította a tornaszereket az iskoláknak. Most tűnt ki, hogy miért kapta ez a cég a megrendelések 90 százalékát. Amikor ugyanis a gyár leszállította a bordásfalat, vagy a linóleumpadlót, vagy a más nagyértékű tornaszereket, a bevételről pontos jegyzéket kellett vezetni és a gyár megbízottja minden hónap elsején megjelent Tárczay Felicides Románnál és- elszámolt vele. A miniszter jutalékot kapott a cégtől.

Ha ez a jutalék kiesett, akkor a testnevelés osztály vezetője rátelefonált a tornaszer gyárosra, ezenkívül súlyt helyezett arra is, hogy húsvétkor hatalmas sonkát, karácsonykor valami csekély kis aránytárgyat, újévkor pedig legrosszabb esetben egy kis élő malacot kapjon ajándékba.
Tárczay Felicides Románról megállapították azt is, hogy miért pártolta annyira Vadas Gyula sportlap- monopóliumát.

Amint a tornaszergyártól közel húsz éven keresztül szedte a sápot, ugyanúgy tizenöt éven keresztül rendszeres havi anyagi juttatásban részesült a sportlap – monopóliumtól.

Havonta ezer pengő „Honoráriumot” kapott a sportlap vállalattól, ugyanannyit, mint amennyit nyilas testvére „Arató Géza” az általa kinevezett legfelsőbb sportfórum főtitkára.

Ugyancsak anyagi ellenszolgáltatásban részesült a sportorvosi intézmény körül, a sportorvosi felszerelések szállításánál is.

Amikor megállapítottuk Tárczay Felicides Román bűnlajstromának fenti adatait, meg kell még jegyeznünk, hogy sportkörökben még folyik a nyomozás, hogy felfedjék, honnan szerzett még pénzt Tárczay Felicides Román és azt mire költötte. A „sportdiktátor”, amikor Szálasi „uralomra” került, odaállt a kultuszminisztérium kapujába és személyesen megmotozta tisztviselő társait, amikor pedig Szálasi kinevezte államtitkárrá, a sportba és testnevelésbe a legvadabb fasiszta nyilas politikát vitte bele. Ezt a politikát egyébként már 1920- ban megkezdte és folytatta addig, amíg a Vörös Hadsereg be nem vonult