A nagyvilágból 1. - A kávé ártalmai

Miért nem emészti meg az ember bele önmagát?
Az ember és az állatok belében egy fontos fehérjebontó anyag, az úgynevezett tripszin található. Ez az anyag a táplálkozás során bélbe kerülő húst és egyéb fehérjéket emészd meg. Már régebben felmerült az a kérdés, vajjon mi óvja meg a szervezetet attól, hogy a tripszin magát a bélfalat is megtámadja. Elméletben ugyanis az élő ember bélfala éppen olyan fehérjetartalmú „hús”, mint a rendszeres táplálkozásban szereplő állati húsok. Nem lenne tehát meglepő, ha a tripszin magát az emberi szervezetet, elsősorban a bélfalat is megemésztené.

A kérdésnek érdekes magyarázata van. Az élő szervezet egy védőanyagot, az úgynevezett antitripszint termeli, amely megvédi a bélfalat a tripszin emésztő hatásától. Az antitripszin azonban csak élő szervezetben termelődik és ha az egyén elhal, az önemésztődés csakugyan bekövetkezhetik. Egy Melka nevű osztrák kutató azt is bebizonyította, hogy az önemésztést megakadályozó anyag rárakódik a bél falára és így valóságos „szigetelőréteg” készítésével védi meg a szervezetet.

Évente kétmilliárd kárt tesznek a rovarok az USA-ban.
Az Egyesült Államok mezőgazdaságaiban és élelmiszerraktáraiban a szakértők számításai szerint kereken kétmilliárd dollár kárt tesznek a különböző rovarkártevők. A kártékony rovarok ellen hatalmas tudósgárda küzd és szinte megdöbbentő, hogy milyen nagymennyiségű rovarpusztítószert használnak el minden évben.

Arzéntartalmú rovarölőszerekből 40 millió kilogram, kénkészítményekből 33 millió, egyéb írtószerekből 85 millió kilogram fogy el évente. Ennek a hatalmas méregmennyiségnek köszönhető, hogy az Egyesült Államoknak „csak” kétmilliárd dollár az évi kára, mert ha a védekezést nem folytatnák a legnagyobb eréllyel, a kártevések a mostaninak sokszorosára szöknének fel.

A kávé ártalmas a bőrbetegségekre.
Az újabb orvosi kutatások azt bizonyítják, hogy a valódi koffeintartalmú kávé fogyasztása az érzékenybőrűek és a bőrbetegségekben szenvedők számára ártalmas. A szervezetbe kerülő koffein a bőrgyulladások időtartamát meghosszabbítja és a bőrkiütéseket növeli. Különleges hőmérővel a bőr felületének hőmérsékletét sikerült nagy pontossággal megmérni. A gyulladásos bőrfelület hőmérséklete valódi kávé fogyasztása után emelkedik, ami azt bizonyítja, hogy a kávé nem sokkal a fogyasztás után kártékonyan befolyásolja a bőrbetegségeket. A különböző pótkávék és a koffeinmentes kávé teljesen ártalmatlan a bőrbetegségeikre.