A nyilasok a németországi fogolytáborokban még mindig kormányosdit játszanak

A napokban érkezett haza Kussinszky Endre hírlapíró, a brenaui deportáló táborból. Az újságíró Horváth Árpáddal együtt került Sopronkőhidára és közvetlenül a kiváló magyar rendező kivégzése után már ítélet előtt állott, az oroszok, közeledése azonban megakadályozta Dominicséket tervük kivitelében: a sopronkőhidai fegyházat ki kellett üríteni. A politikai foglyokat nagysebtében összeszedték és gyalogmenetben elindították Linz irányába. Linzből Münchenbe kerültek, útközben sokan elpusztultak, a megmaradottakat pedig Brenauban helyezték el.

Kussinszky rendkívül érdekes adatokat mondott el a nyilasok meneküléséről, majd arról a tervszerű munkáról, amelyekkel az amerikaiak a magyar politikai bűnözőket ártalmatlanná teszik.

Az előzmények nem érdekesek- mondotta Kussinszky- Már sokan előttem elmondották, hogyan végeztek szerencsétlen lakótársammal, és barátommal, Horváth Árpáddal. Én inkább a brenaui élményekről szeretnék beszélni, amelyet még nem ismer a közönség. Igaz például nem tudja, hogy Brenauban mint egy 2000 nyilast tartanak fogva a szögesdrótok őrizte táborban, ahol szigorú fegyelem és felügyelet alatt élnek.

- A nyilasok az amerikaiak közeledtére a bajor hegyekbe menekültek. Az amerikaiak valóságos hajtóvadászatot indítottak ellenük, és egyesével, vagy csoportosan fogdosták össze őket. Lekerült róluk a nyilas jelvény,de abban az időben már nem volt idejük átöltözni, így az egyenruha árulójuk lett és hiába ágáltak, hogy Szálasiék hurcolták el őket és kényszerítették harcolni, az amerikaiak a táborba csukták őket és külön- külön valamennyiüket kihallgatták Eleinte szepegtek, kényszerről siránkoztak, ártatlannak mondták magukat. Később azonban megjött a hangjuk. Hangoskodni kezdtek, majd pedig fenyegetőzni. Büntetésekkel kellett sújtani őket.

- Nem egyszer volt alkalmam megfigyelni, hogy a nyilasok még most is játsszák a kormányosdit. Különösen, hogyha magyar kerül a táboruk közelébe. Többször voltam fültanúja, miikor a brenaui táborban hangos kiáltozások hangzottak el: „Államtitkár úr, jöjjön csak ide!”” Főtestvér, szabad kérni!”

- Mindez természetesen színészkedés, hangjukból hiányzik az őszinteség, de nem akarják mutatni, hogy az idők változtak és ami elmúlt nem jön vissza többé.
- - Általában – különösen, ha idegen szem nem figyeli őket- csüggetegek, szomorúak, mint akik tudják, mi sors vár rájuk.
Kussinszky végül elmondotta, hogy az amerikaiak által megszállt német és osztrák területeken több nyilastábor van, így például legutóbb Linzben állítottak fel gyűjtőhelyet a magyar történelem bűnös alakjai számára.