Magyarország – Ausztria 5:2 (4:2)

Góllövő: Puskás, Szusza, Zsengellér, Kominek, Vincze, Decker, Szusza

Üllői-út, 20.000 néző – Játékvezető: Hertzka Pál
Negyvennyolc órán belül két osztrák-magyar mérkőzéssel ajándékozták meg a fővárost a Sportnapok rendezői. Nem csodálkozunk azon, hogy a hétfői mérkőzésre nem telt meg zsúfolásig az üllői úti pálya. A labdarúgás igazi szerelmesei azonban megragadták ezt a ritka alkalmat és a második napon is már három órakor mintegy tizenötezer ember állja és üli körül az üllői úti pálya zöld gyepét.

Megkezdődik a 84-ik…

Sokáig elhúzódik a kézilabda-mérkőzés. Negyedhat is elmúlt már és még nincsenek a pályán a csapatok. A körülbelül húszezer főre felnövekedett közönség izgatottan várja a csapatokat és találgatja az összeállításokat. Ki marad ki vajon a két csapatból?

Így állnak fel:
Magyarország: Csikós – Balogh II., Biró – Kirádi, Szücs, Lakat – Szabó, Szusza, Zsengellér, Puskás, Vincze.
Ausztria: Ploc – Bortoli, Sesta – Kaller, Ocewirk, Müller – Kominek, Decker, Gernhardt, Jerusalem, Fischer.

Meggypiros mezben fut ki a magyar csapat, Bíró és Sesta választ. Öt óra húsz perckor Zsengellér indítja el a labdát. Szabó jó keresztlabdával szökteti Zsengellért. A középcsatár labdáját Ploc elcsípi. A 3. percben Vincze hátragurítja a labdát Puskásnak, a lövés mellé megy.

Újra fölényt harcol ki a magyar csapat. Szabó lövésébe Müller beteszi a lábát. A labda kornerre pattan. A berúgás rossz. Zsengellér habozás nélkül rúgja kapura, kár, hogy mellé megy a lövés. Az első érdemleges osztrák támadást a 9. percben látjuk. Ocewirk 26 méterről magasa fölé lövi a labdát.

Gyors magyar siker

A 12. percben megszületik az első magyar gól. Lakat előreadott labdáját Szusza kapja. Az összekötő Zsengellérnek ad, az kicselezi Sestát, egészen az alapvonalig fut, ott hátragurítja a labdát. Puskás jó érkezik és közelről élesen a hálóba vágja. Védhetetlen volt. 1:0.

Egy perc múlva újabb gól esik. Bortoli a tizenhatos sarkán szabálytalanul szereli Vinczét. A salgótarjáni balszélső küldi be a labdát. Szusza nagyszerű érzékkel ugrik fel a labdára és laposan a hálóba fejel. Már 2:0-ra vezetünk.

Szabó beadás nyomán nagy kavarodás a kapu előtt, s Bortoli ment. A 15. percben Vincze lefut, hátragurítja a labdát, Zsengellér élesen lő, a labda az elbámészkodó Ploc mellett a hálóba fut. 3:0.

Szép osztrák támadás Gernhardt lesállásán akad el. Szusza nagy bombája kerüli el a kaput.

Az osztrákok gólt érnek el

A 22. percben gólt érnek el az osztrákok. Decker meredeken előreadja a labdát, a gyors Kominek ráfut, Csikós kiszalad a kapuból a fürge jobbszélső mellette az ellenkező sarokba lő. 3:1.

A gól felvillanyozza az osztrákokat. Egymásután két kornert érnek el. Vincze rohan a labdával, Bortoli szabálytalanul állítja meg, ez nem hoz eredményt. Most felcsillan egy pillanatra a régi bécsi iskola. A hatoson fut a támadás. Balogh II.-nek sikerült elhárítania a veszélyt. A 25. percben Szabó-Szusza támadás után Zsengellér kapja a labdát, de érhetetlenül hátratolja, holott lőhetne.

A 30. percben Decker átadását Kominek hatalmas lövéssel küldi a felső sarokba. Csikós azonban felugorva kornerre tolja a labdát. Feljött az osztrák csapat. Most ők támadnak többet. A magyar csapat lefékezi egy kicsit.

A 33. percben Lakat remek keresztlabdával futtatja Vinczét, a szélső Zsengellér elé gurít. Ploc a középcsatár lábáról szedi le a labdát. A 36. percben Gernhardt 16 méteres szép lövését védi Csikós. Kirádi szabadrúgását Sesta kornerre fejeli.


Újabb gólok

A 38. percben megszületik a negyedik magyar gól. Szusza Szabót futtatja, a szélső alapvonalról jól ad hátra. Zsengellér Vincze elé sarkalja a labdát és a szélső nyugodtan a hálóba gurít Ploc mellett. 4:1.

A gól után Puskás jól ugratja ki Zsengellért, aki 15 méterről gyengén mellé lő, majd Szabó jó beadása Vinczéről nem a kapuba, hanem kifelé pattan. Most a magyar csapat van állandóan fölényben. Szabó lapos lövését védi Ploc. A 44. percben Jerusalem-Fischer-Decker a labda útja, az összekötő még egy-két lépést megy és azután nyolc méterről a léc alá bombáz. 4:2.

A II. félidő

Magyar támadással indul a félidő. Ez a 16-oson elhal. Az ellentámadásnál Gernhardt elől Bíró hazaad. Ezután Szusza ugrik ki, Sesta nyomja és gyönge lövését Ploc védi. Ducek lesén akad el az osztrákok ellentámadása.

Ezután két támadást vezet a magyar csatársor. Zsengellér fölé lő, majd a 4. percben Vincze átadását Zsengellér szépen veszi át, de Plock megkaparintja előle a labdát. Ezután szögletet harcol ki a magyar csapat, Puskás íveli be, Ploc szépen lehúzza.

Balogh II. magasan nyúl a labdáért és megrúgja Dureket. A szélső elterül, nézők rohannak be a pályára a majdnem két percig áll a játék. A szélsők kint ápolják. Szabadrúgásból Kominek a kapu mellé lő. Egy ideig középen folyik a játék. Jerusalem csúnyán belelép Balogh II-be, a közönség fütyül.

Hullámzó játék után a 11. percben a balszárny szép támadást vezet. Zsengellér kapja a labdát, pompásan teszi ki Szuszát, aki hajszállal a kifutó Ploc előtt éri el a labdát, kicselezi a kapust is és majdnem az ötös balsarkáról a hálóba bombáz. 5:2.

Durek visszatér, az osztrákok kétszer is eljutnak kapunkig. Az eredmény: Gernhardt, illetve Kominek fölé lövése. Jerusalem újabb csúnya belemenése kelt izgalmat. A játék hullámzó, Vincze kétszer is bosszantóan hibáz. A 17. percben Zsengellér elől szögletre ment Bortoli. A szögletet Ploc lehúzza.

A következő percben Gernhardt lesről megszökik, a játékvezető nem fúj, szerencsénk, hogy csak az oldalhálót találja a labda. Máris Puskás fut a balszélen. A tizenhatos oldalvonalnál gáncsolják, a szabadrúgást Zsengellér fejeli fölé.

Ocewirk nagyon vigyáz Zsengellérre, Gernhardt elől Szücs szögletre vágja a labdát. A beívelt labdát Csikós szükségtelenül öklözi. Durek kapu mellé lő. Szusza pompásan lő messziről a 22. percben. Ploc alig tudja a labdát szögletre tolni.

Szabó beívelt labdáját Puskás szépen fejeli. Ploc újból kornerre tolja. Ezt Puskás melléfejeli. Szűcs elcsúszik a tizenhatoson, Gernhard elesik az osztrákok tizenegyest követelnek, Puskásnak nézeteltérése támad Kallerrel, azután Decker nagyon csúnyán beletapos Lakatba. A közönség viharosan tüntet ellene.

Szabó pompásan lefut, átadását Szusza elrontja. A 26. percben Lakat Puskásnak ad, ennek keresztlabdájára Szusza szalad, a labda a befutó Vinczéhez pattan, az közelről a kapufát találja el.

A játékosok csúszkálnak a vizes füvön

Szusza lő újból – csúnyán mellé. Decker most Karádiba lép bele, amikor Hertzka lefújja. Decker valamint mond neki, a játékvezető felveszi a labdát és nem akarja tovább vezetni a mérkőzést. A játékosok körülveszik s közel egyperces szünet után folytatódik a játék.

A 31. percben Szabó remekül lefut, beadását Bortoli olyan helyzetben adja haza, hogy Ploc alig tudja védeni. A játék középiramú, váltakozó, de a magyar csapat többet támad. A már percek óta szemerkélő eső a 33. perctől erőteljesebben esik. Végül Vinczének adják, aki az ötös sarkáról jól helyzetben mellébombáz.

A játékosok csúszkálnak a vizes füvön. Újból az osztrák csapat támad, de Kominek kiengedi a labdát. Azután Gernhardt lő mellé. A lövésbe Szücs beletette a lábát, korner lett belőle. A beívelt labdát Jerusalem fejeli. Csikós először kiüti, majd rávetéssel megfogja a labdát. A kiadással Szabó fut, hátraad Puskásnak, ennek húszméteres lövését Ploc biztosan fogja. Most már szakad az eső, egészen besötétedik.