Dél- Amerikába szökött Németh Sándor a birkózóbajnokból lett Gestapo –kém

Hosszú ideig ismert és népszerű alakja volt a nemzetközi sportvilágnak Németh Sándor birkózó. Egyik győzelmét a másik után aratta. Járt többek közt Amerikában is és elnyerte a bajnoki címet. Később, mint artista lépett fel, a Royal Varietében játszott utoljára.
Németh, aki rendkívül mértékben költekező életmódot folytatott, úgy szerzett pénzt magának, hogy vallásuk miatt üldözött embereket látott el hamis iratokkal, később pedig ugyanezeket az embereket a legaljasabb módon megzsarolta.

A német megszállás után a birkózóbajnok a Gestapo besúgója lett. Félelmetes hírre tett szert, mert aki nem fizetett neki vagy nem látta el értékes ajándékkal, azt megismertette a náciterror borzalmaival. A zsaroló birkózóbajnokot őrizetbe vette a főkapitányság is, de a németek kiszabadították.

Németh tavaly decemberben tűnt el Budapestről, nagymennyiségű pénzzel, valutával és ékszerrel. Úti felszerelésében hamis, iratok is voltak.

Most, mint értesültünk, egy Franciaországból hazatért hadifogolytól, Némethtel francia földön találkozott, aki megváltoztatott külsővel, álnév alatt nagy boldogan mutatta meg Dél- Amerikába szóló útlevelét és hajójegyét. A találkozás után párnappal útnak is indult. Ám reméljük, hogy a tengerentúlra szökött nácik is előbb- utóbb elnyerik jól megérdemelt büntetésüket.