Ma érkezik Páger Antal, az „újvidéki” Grassi a háborús főbűnösök harmadik csoportjával

„Filoszemita voltam” – vallja Kiss Ferenc

Az Andrássy-út 60-ban – vasárnap ellenére – élénk élet folyt. A háborús főbűnösök második csoportjának tagjait egymásután vezették fel celláikból és folytatták kihallgatásukat.

Elsőnek Kolosváry-Borcsa Mihályt, az egykori sajtófőhatalmasságot állították a detektívek a kihallgatást végző rendőrtisztviselő elé Kolosváry-Borcsa nagyon megöregedett, teljesen megtörten, meggörnyedten állt a rendőrtiszt előtt. Vallomását sírva tette meg, férfiatlanul, minden felelősséget másra hárítva azzal kezdte vallomását, hogy a sors sodorta a nyilasok közé.
-Mindenkor nyilas és jobboldalellenes politikai érdekeltségű voltam. Személy szerint nem vagyok felelős – folytatta – a bekövetkezett tragikus eseményekért. A sors hajtott-űzött a végzet felé és én gyönge voltam ellenállni.

A Horthy-ligetért – ahol 54 magyar újságíró szenvedett és legtöbbje, talán sohasem tér vissza – nem vállalja a felelősséget. Vádolja legközelebbi munkatársát Gáspár Jenőt, mint aki okozójává vált a magyar újságírók tragédiájának.
- Bűnös vagyok – mondotta zokogva Kolosváry-Borcsa – de nem azért, mert újságírók pusztultak el a deportációban, hanem azért, mert olyan jobboldali programot hirdettem, amely a szakadék szélére sodorta az országot.

Elképesztő és visszataszító vallomást tett Kiss Ferenc.
- Filoszemita voltam – mondotta általános derültség közben. Engem is üldöztek, mint másokat. Ez az üldözés azonban más természetű volt. A nyilasok és a nácik állandóan megfigyelés alatt tartottak, úgy, hogy a terror hatása alatt antiszemitának és nácibarátnak kellett mutatkoznom.
- Szánom és bánom bűnömet, inkább a korszellem, mint én vagyok a felelős.
- Mindig baloldali voltam – kezdte vallomását Hain Péter, az elmúlt korszak hírhedt vérebe. A baloldali mozgalmak felszámolását és azokban résztvevők megkínzását a német terror kényszerére végeztem. Minden egyes esetben sajnálkozásomat fejeztem ki az áldozatok előtt...

A jobboldali sajtódzsungel leghangosabb csahosa: Fiala Ferenc is részben beismerő vallomást tett, egyébként össze-vissza hazudozik. Hosszú mesét adott elő arról, hogy őt a cukorkartel megkörnyékezte, meg akarta vesztegetni és amikor ellenállott lehetetlenné tették.
Vallomásának érdekes része volt, amikor ez a „hivatásos” zsaroló arról vallott, hogy sohasem akart együttműködni Szálasival, a nyilasokat utálta és csak a német nyomás alatt vállalta a sajtófőnöki tisztséget.

Ma a korareggeli órákban távirat érkezett Salzburgból, hogy a J. 4. bombázógép, amely a háborús bűnösöket szállítja Magyarországra, készen áll indulásra. Ezzel a repülőgéppel várják mára a háborús főbűnösök harmadik csoportját. A jelentések szerint Págert, Grassit, az újvidéki események főszereplőjét. Zöldi Mártont, a Zöldi-csendőrkülönítmény parancsnokát és még 15 más bűnöst hozza magával a repülőgép.