A magyar úszóvezéreket meghívták a FINA alakuló ülésére

Ki lesz Donáth Leó utóda a főtitkári székben?

Nagy megtiszteltetés érte a magyar úszósportot. A Stockholmban tartózkodó Bródy György ügyvezető elnök útján levél érkezett az úszószövetségbe. A levelet Drigny, a nemzetközi úszószövetség (FINA) elnöke írta és ebben meghívja a magyar úszóvezéreket – névszerint Beleznay László dr.-t, Fadgyas Miklós dr-t és Bródy Györgyöt – a dec. 13-i alakuló ülésre Brüsszelbe. Bródy György jelzi, hogy ő nem vehet részt az ülésen, miután még mindig Stockholmban tartózkodik.

A meghívásról beszéltünk Fadgyas Miklós dr.-ral, a MUSz ügyvezető társelnökével, aki ezeket mondotta:
Szerénytelenség nélkül állíthatjuk: az úszás volt az első, amely helyet tudott biztosítani magának a nemzetközi életben. Bennünket Drignyhoz régi baráti kapcsolatok fűznek, éppen úgy jóviszonyban vagyunk a FINA intézőbizottságának többi tagjaival, a belga de Rove-val, a holland Devrics-el és a csehszlovák Hautmannal. Természetesen az ülésen kerül majd betöltésre a FINA főtitkári tisztsége is, amelyet megboldogult Donáth Leó töltött be hosszú éveken át.

Számunkra két helyet akarnak biztosítani a nemzetközi úszószövetségben, ami nagy megbecsülése a magyar úszósportnak.

Elmondotta még Fadgyas dr.: mindent elkövetnek, hogy az utazáshoz szükséges engedélyeket idejében megszerezzék. Szombaton kell elutaznia Fadgyas Miklós dr.-nak és Beleznai László dr.-nak. Remélhetőleg a magyar külügyi hatóságok elősegítik, hogy a számunkra oly fontos ülésen a magyar úszósport képviselői megjelenjenek.