Amerikai hősi halott megszentségtelenítése

Most tárgyalta a kaposvári Népbíróság Ernyes József MÁV segédtiszt bűnpörét. A vád „amerikai hősi halott megszentségtelenítése” volt. A tárgyaláson Rishel ezredes, az Amerikai Katonai Misszió vezetője is megjelent.

- Nem érzem magam bűnösnek – vallotta Ernyes. – Igaz, hogy a halott pilóta karját egy kis gyerek kezébe adtam és lefényképeztem a jelenetet, de ebben nem találok semmit. Azt akartam, hogy a fénykép eljusson Amerikába és ide többet be ne tegyék a lábukat. A gengszter erő, amit velük kapcsolatban használtam, nem is olyan nagy sértés.

A tanúkihallgatások során azonban sok minden kiderült. Ernyes még azért is rosszallását fejezte ki, hogy a hősi halált halt pilótákat temetőben eltemetik és nem hagyják az árokszélén. De a tárgyalás meglepetését Fogarassy István volt csendőr vallomása okozta:
- Tavaly nyáron – mondotta Fogarassy – majdnem minden nap betelefonált hozzám Ernyes. „Megint büdös zsidók sétálnak itt! – harsogja. Kaposvárott gyanús külsejű ember, izgatottan viselkedő férfi vagy nő nem maradhatott meg. Ha valaki a legkisebb jellel is elárulta magát, azonnal értesítést küldött. Például Balla Ödönt is ő vitette el. Balla Auschwitzben meghalt.

Ernyes a váratlan vallomásra egészen összeomlott és egyetlen szó védekezést sem tudott a szembesítés során kinyögni. Csak hallgatott és reszketett. A tárgyalást elhalasztották, mivel több tanú megidézésére lesz szükség.
Rishel ezredes azonnal visszatért Budapestre, hogy jelentését megtegye.