Szombathelyi volt vezérkari főnök beismerő vallomást tett

A politikai rendőrség befejezte a nyomozást Szombathelyi vezérezredes, volt vezérkari főnök ügyében Szombathelyi, mint vallomásából kiderült, 1938 óta összeköttetésben állt a Gestapóval és a német nagyvezérkarral. Mikor Németország megtámadta Lengyelországot, tehát 1939 szeptember 1-től kezdve utasítást kapott Szombathelyi a Gestapótól és a német nagyvezérkartól, hogy tegyen olyan lépéseket, melynek következtében Magyarország is fegyveresen részt vegyen a németek mellett a háborúban. Szombathelyi ezután el is kezdte aknamunkáját a hadseregben. A vezető katonai állásokban az ő és Werth Henrik kezdeményezésére, csak náci szellemű, számukra „megbízható” törzstisztek kerültek. Szombathelyi, mint vezérkari főnök százával nevezte ki a kisebb tiszti állásokba is embereit, úgyhogy tulajdonképpen neki volt köszönhető a magyar hadsereg elnácisodása.

Szálasi alatti szerepét a legerélyesebben tagadta. Kijelentette, hogy semmiféle összeköttetésben nem állt Szálasiékkal, a nyilasokat nem egyszer nyilvános társaságban bírálta és intézkedéseiket, amennyire lehetett meg is hiúsította.

Arra a kérdésre, hogy miért menekült el akkor Szálasi közvetlen környezetével, nem adott pontos feleletet, előbb dadogni kezdett, majd nagy zavarban bevallotta, hogy ő úgy gondolta, a németek megnyerik a háborút.
- „Kérem, én ismerem a német hadsereget, azért bíztam úgy bennük. Mesebeszédnek tartottam a szövetséges hadseregek erejét és biztos voltam benne, hogy az orosz hadsereg nem jelent komoly ellenfelet a német hadseregnek. Belátom, egy kicsit tévedtem.”

Azután arról panaszkodott, mikor hadifogságba estek, a nyilas tisztek elnéztek a feje fölött, mert nem tartották őt elég nyilasnak. Ezt Szombathelyi büszkén jelentette ki, mintha ez védelmére szolgálna.