A Teréz-körúti gyilkosság ügyében őrizetbevettek egy házaspárt

Szenzációs fordulat történt dr. Lőwy Ernő szülész-nőorvos gyilkossági bűnügyében. Ma délelőtt előállítottak egy házaspárt, mert az a gyanú merült fel, hogy részesei a kegyetlenül végrehajtott gyilkosságnak. A férj – mint a nyomozás megállapította – rendkívül féltékeny volt feleségére. Az asszony sűrűn volt Lőwy Ernő dr. társaságában és a házbeliek előadása szerint, igen gyakran fordult meg a Teréz-körút 34. számú házban.

A detektívek vallatóra fogták az asszonyt, aki elmondotta, hogy férje a gyilkosság éjszakáján nem tartózkodott odahaza. Egyre jobban zavarba jött és gyanús viselkedése feltűnt a detektíveknek.

Röviddel azután előállították a férjet is, aki eddig még nem tudott alibit igazolni. A szembesítés alkalmával egyre jobban belezavarodtak vallomásukban, úgyhogy egyelőre mindketten a főkapitányságon maradtak.

A detektívek egyébként sorra járták a szerencsétlen véget ért dr. Lőwy Ernő barátait, hogy valami közelebbit tudjanak meg a gyilkos kilétéről. Lőwy egyik ismerőse érdekes adatokat szolgáltatott a nyomozóknak. Miután minden kétséget kizáróan megállapították, hogy Lőwy Ernő lakásából a karjáról lecsatolt órán kívül semmi sem hiányzik, elesett a gyanú, hogy a főorvost rablási célból ölték meg.

Most azután olyan adatok kerültek a detektívek kezébe, amelyek egészen más megvilágításba helyezik a titokzatos ügyet. Az egyik tanú előadása szerint dr. Lőwy Ernő néhány nappal ezelőtt beszélgetés közben megemlített egyik ismerősének, hogy mintegy tizenötmillió pengő értékű külföldi aranyérmet helyezett el egyik barátjánál. Ez a barát még mindig nem jelentkezett és a rendőrség igyekszik most felkutatni, ki lehet az az ismeretlen, akinek kihallgatásától újabb részleteket remél a rendőrség.

A főkapitányságon folytatják a házaspár kihallgatását és ma délelőtt detektívek mentek ki, hogy az újabb bejelentések adatait ellenőrizték.