Szálasi Feri szimpatikus volt nekem, vallotta Hóman Bálint

Az elmúlt napokban a politikai rendészeten befejezték a nyomozást Hóman Bálint volt kultuszminiszter ügyében. A nyomozás során kiderült, hogy hazafiasságától jobboldali érzelmű volt, de – mint ő mondotta – mindig magyar vonatkozásban. Nem szerette a németeket, de csak az ő segítségükkel tudta elképzelni az ország további fejlődését. Ezért németbarát politikát folytatott. Mikor a háború kitört, minden erejével azon volt, hogy Magyarország is háborúba lépjen. A minisztertanácsokon ő volt az, aki mindig a legerélyesebben követelte a magyar csapatoknak Kárpátokon túli bevetését.

- Nem vagyok nyilas, nem érzem magam háborús bűnösnek – vallotta Hóman. Elmondja, hogy élesen nyilas-ellenes volt, bár „Szálasi Feri határozottan szimpatikus volt nekem, volt benne valami führerszerű”.

Arra a kérdésre, hogy meddig bízott a német győzelemben, össze-vissza dadogott, majd szemlesütve kijelentette, hogy – áprilisig.

Míg a kihallgatása folyik, újabb bizonyítékokat tárnak Hóman elé. Erre beismerte, hogy az összegyűjtött zsidóholmikból „pár szép darabot megőrzésképpen” magához vett.