Hengereltek korongozóink

Magyarország – Ausztria 8:1 (3:0, 2:1, 3:0)

Végig nagyszerű iram, pompás magyar összjáték – Nálunk Gosztonyi és Miklós dr., az osztrákoknál Freistritzer játszott ragyogóan – Végig sportszerű, kemény, férfias volt a játék.

Gólütők: Bán, Miklós, Szamosi, Walter, Tele, Bán, Miklós, Miklós, Elek

Műjégpálya, 3500 néző. – Vezette: Csöngei (osztrák) és Hüvös (magyar)
A két ország válogatottjának összecsapása nagy érdeklődést keltett. Már fél 12 órakor több, mint ezer ember dobog a nézőtéren és várja a nagy mérkőzést.

Bent az öltözőben nagy az izgalom. A szövetség fegyelmi bizottsága felfüggesztette Tele játékjogát minden kihallgatás nélkül. Hircsák István dr. ügyvezető azonban kijelentette, hogy Tele az ő felelősségére játszhat. Így azután a teljes magyar csapat vetkőzik.

Az osztrákoknál Novak és Csöngey sérülése miatt nem vetkőzik, helyettük pihent fiatalokat állítanak a csapatba. 12 órakor már több mint 3000 néző topogásától hangos a nézőtér.

Negyedegykor fut ki a két csapat. Bemelegítő mozgások után felsorakoznak. Himnuszok hangzanak el, Neu János, az NSB titkára mond néhány üdvözlő szót. Fleischer József dr. válaszol.

Utána így állnak fel a csapatok:
Magyarország: Hircsák dr. – Gosztonyi, Ott – Tele, Miklós dr. Elek. Csere: Hárai, Bán, Szamosi, Endre I.
Ausztria: Eördögh – Ratek, Glück – Freistritzer, Juka, Zchetmayer. Csere: Wurmbrandt, Walter, Föderi, Schenelder.

Osztrák támadással indul a mérkőzés. Elek szépen szerel s máris rohan. Beadása nyomán kavarodás támad Eördögh kapuja előtt. Elek lövése emberben akad el. Váltakozó lesz a játék. A magyar csapat többet támad. A 6. percben Hárai átadásával Szamosi a szélen lefut, kiugratja Bánt, aki jó érzékkel ló. Gól 1:0 a javunkra.

Bán újabb lövését védi az osztrák kapus. Az ellentámadásnál Freistritzert Ott szereli, előretör, átadásáról azonban Hárai lekésik. Most Gosztonyi rohan a „pakkal”, Miklóshoz játszik, kavarodás támad. Csak a szerencse menti meg az osztrák kaput a góltól. A 9. percben Miklós kígyózik előre, kiad Eleknek, az lefut, emelt beadását Miklós a levegőből üti a kapuba. 2:0.

Az iram roppant erős. Az osztrákok kétszer veszélyeztetik Hircsák kapuját. A 13. percben Gosztonyi-Bán-Szamosi-Endrei a korong útja, Endrei bevágását Szamosi közelről bevágja. 3:0.

A pompásan játszó Freistritzer kétszer is előretör, de egyedül nem boldogul. Azután labdájából Schnelder lő, Hircsák azonban jól véd. A harmad végén hullámzó játék, komoly lövés nem megy kapura.


Ostrom az osztrák kapu ellen

Az osztrákok rohamozásával kezdődik a második harmad. A 2. percben Freistritzer jó helyzetbe kerül, de elveszti a korongot. Ismét Freistritzer tör előre lövését Hircsák védi.

A 8. percben vezeti az első igazán veszélyes támadását a magyar csapat. Tele kétszer is kapusba lő, azután Miklós bombája mellé csúszik, Gosztonyi lövését Eördögh védi. Erős ostrom alá kerül az osztrákok kapuja. Három perc múlva felszabadulnak. Hárai hibázik félpályánál. Walter lefut és Hircsák mellett a hálóba lő. 3:1.

Elek vezet támadást, majd ismét az osztrákok rohamoznak. Freistritzer törne kapura, de Ott szépen szereli. A 14. percben jó néhány lövés után végre Tele betalál a kapuba. 4:1.Utána erősen szorongat a magyar csapat. Egyre-másra zúgnak a lövések kapuba, de Eördögh mindent véd. A 20. percben nagy kapushiba után Bán a jobb sarokba lő. 5:1.

Tűzijáték az osztrák kapu ellen


A harmadik harmad magyar rohamokkal indul s gyors két gólt eredményez. Elek előretörése után a korong az osztrák kapuvonalon áll meg. Eördögh rávetődik, azonban Glück elviszi előre a korongot. Gosztonyi szerzi meg. Miklóshoz játszik, aki közelről a kapuba kotorja a „pakkot”. 6:1.

A következő pillanatban újra Miklós rohamoz. Elekhez játszik, az visszaad és Miklós most sem hibáz. 7:1-re vezet a magyar csapat. Támadásaink most egy kicsit alábbhagynak s Wurmbrandt vezet veszélyes rohamot. Hircsák azonban biztosan véd.

Az osztrákok nem tudnak feljönni, óriási a magyar csapat nyomása. Tele, aztán Elek, majd megint Tele lő, a gól a levegőben lóg. A 14. percben Ott visszajön és ez újabb lökést ad a csapatnak.

A magyar csapatot Gosztonyi okos játéka és Miklós dr. nagyszerű cselezése hozza állandóan támadásba. A 12. percben Tele szalad a szélen Eickhez játszik s a szélső visszakézről nagyszerű gólt üt 8:1.

Ezután a csapat csökkenti az iramot s az osztrákok is kezdenek kibontakozni. Bán küzd Glückkel a magyar kapu előtt s a magyar játékos kerül ki győztesen. Az elindított támadást azonban megszakítja a bíró sípja, mely a mérkőzés végét jelzi.