Botrány a Népbíróságon egy tömeggyilkossággal vádolt vasutas tárgyalásán

Botrányos jelenetek játszódtak le szerdán délelőtt a Népbíróságon. A Népbíróság Rigó-tanácsa vonta felelősségre Pénzes József vasutast, aki – a vádirat szerint – 1944 októberében résztvett azon a vérengzésen, amely Kunbaja község mellett történt, ahol 200 munkaszolgálatost az SS-katonák a legszörnyűbb kegyetlenségek után megöltek.

Pénzes szabadlábon védekezett, de az első tanú súlyosan terhelő vallomása után Fontány Ferenc népügyész indítványára, a Népbíróság letartóztatta. Több tanút hallgatott még ki a bíróság, a vallomások elhangzása után a tanács úgy döntött, hogy az ügyet a kalocsai népbírósághoz teszi át, mivel Pénzes bűntársai ott vannak letartóztatásban és így együttesen kell letárgyalni az ügyet.

Az érdekelt hozzátartozók erre nagy botrányt rögtönöztek. A fogházőrök és rendőrök akadályozták meg, hogy a feldühödött tömeg meg ne lincselje a vádlottat. A rendőrség nagynehezen rendet teremtett, mire az érdekeltek kivonultak a tárgyalóteremből és átmentek Major Ákoshoz, a Népbíróság elnökéhez s azt a kérést terjesztették elő, hogy Pénzes ügyét nyomban tárgyalja le egy másik tanács. Major Ákos azonnal intézkedett, az izgatottan hangoskodó tömeg azután megnyugodva szétoszlott.

Ilyen előzmények után a Székbírótanács kezdte meg az ügy letárgyalását. Kihallgatta Pénzest, majd a rendkívül súlyosan valló tanúkat, azután azzal napolta el a tárgyalást, hogy egyesíti az ügyet a kunbajai vérengzés többi vádlottjának bűnügyével.