Ha öt esztendővel ezelőtt azt mondta volna valaki, hogy lehet olyan anyag, a mely önmagától világít és terjeszt meleget, - mint a minő anyagnak ma ismerjük a rádiumot, - bizonyára azt felelték volna, hogy az illetőnek fogalma sincs a természet megállapított törvényeiről s tudatlan ábrándozó. Olyan anyag nemcsak hogy nem létezik, de nem is létezhetik. Mert a természet legfőbb elve az erő megmaradása. A mi van, az nem lehet semmivé, és a semmiből nem lehet valami. Az erő módosúlhat és átalakúlhat, de mikor hővé vagy munkává alakúlt át, megszünik létezni mint erő. Ez a törvény uralkodik az egész természeten, az idők kezdetétől fogva örökkön örökké; e törvény alól nincsen kivétel, és nem is lehet.
Így itélt volna minden tudós és mindenki, a ki a természettudományokhoz némit konyít. És a rádium mégis létezik! Hőt és fényt bocsájt ki magából, a nélkül, hogy valamit is veszítene akár anyagában, akár erejében. Igaz, hogy világító ereje is, hőfejlesztő képessége is gyönge, de ez nem változtat a jelenség megmagyarázhatatlan voltán.
Egy gramm rádium csak annyi fénysugarat bocsájt ki magából, a mennyi tiz deciméter felületű papirlapot képes annyira megvilágítani, hogy a rajta levő irást olvasni lehet. Egy nagyobbacska szoba megvilágításához legalább is egy kilogramm rádium kellene, - ha oly világosságot akarnánk, mely a villamos-lámpáéval fölér.
A rádium hőfejlesztő képessége is csekély. Mintegy fél decigrammnyi kell belőle, hogy egy hőmérő mellé helyezve az másfél Celsius fokkal többet mutasson. Bizonyos viszonylatban azt lehet mondani, hogy a szén hőfejlesztő képessége nyolczvanszor nagyobb, mint a rádiumé.
Mondjuk például, hogy egy darab szén egy óra alatt képes felolvasztani akkora jégdarabot, melynek sulya épen olyan mint a széné; ugyanekkora hőhatást a rádium csak nyolczvan óra alatt tudna előidézni. Egy egész kilogramm rádium csak három és egy harmadnap alatt olvasztana meg egy kilogramm jeget, ha egymás mellé helyeznék a két anyagot.
De hát a szén teljesen elégne ez a alatt az egy óra alatt. Nem maradna belőle más, mint füst, hamu és szénsav, mely utóbbi a levegőben vegyülne el. S nem maradna többé az, a mi volt, nem adna többé semmi meleget. A rádium pedig nem változnék át azalatt a nyolczvan óra alatt semmikép, se anyagából nem veszítene el számbavehető s lemérhető mennyiséget.
Megmaradna egész tömegében rádiumnak, továbbra is sugározná ki magából a hőt, a következő nyolczvan óra alatt, sőt nyolczvan nap, nyolczvan év, nyolcvan század alatt.
Becquerel számításokat csinált, s arra az eredményre jutott, hogy a rádium egy millió eszendő alatt is csak egy részét vesziti el hő- és fénysugárzási képességének.
Ebben áll a rádiumnak az a tulajdonsága, mely egyedüli, s melyet a természettudományok mai állásán megmagyarázni, okokra vagy törvényekre visszavinni senki sem tud.
Ismeretes, hogy a rádiumot nehány esztendővel ezelőtt Curie párisi tanár és neje fedezték föl. Véletlen jöttek rá, - kisérletezés közben. Az asszony, - Skladowska a leánykori neve, s tanár egy párisi főiskolában - érdeklődött azon sugarak iránt, melyeket Becquerel az uraniumban fedezett föl, s melyek a Röntgen-sugarakhoz hasonlók. Hogy vizsgálhassa e sugarakat, egy csehországi bányából, Joachimsthalból szurokfényle nevű ásványt hozatott, tudván, hogy ebben mint melléktermék, uranium is foglaltatik. S aztán megkezdte a kisérleteket.
Férje – az egyetem nagynevű tanára – maga is érdeklődni kezdett a dolog iránt. Majd ő maga kezdte folytatni neje kisérleteit, s egy új elemet fedezett föl, melyet lengyel származású neje hazájáról Polonium-nak nevezett el. Aztán kutatott tovább, vizsgálta a poloniumnak sajátságait, s közben rájött, hogy a vizsgálat alá vett anyag még egy más idegen testet is foglal magában ezen felül. Midőn megkapta ennek az anyagnak brómsóját (brómmal való vegyületét), semmi különöset se vett rajta észre.
Szürkés fehér test volt az, melyből csak is egy csipetnyit állított elő, s mely egészen érdektelen anyagnak látszott. De mikor sötét szobában nézte ezt a fehér port, gyönge világosságot kezdett az maga körül terjeszteni. És ezt a világosságot egyformán lehetett látni a sötét testeken keresztül is. A vizsgáló egy deszkadarabot tehetett szeme és e por közé, vagy tehetett egy vastag vas- és ólomlemezt, akkor is csak úgy látta ezt a fényt, mint mikor közvetlenül nézett rá. Ezt az új testet, mely annyi fejtörést volt okozandó a tudósnak, rádiumnak nevezte el Curie.
Azonnal hozzálátott, hogy azt nagyobb mennyiségben lehessen előállítani. Páris mellett a régi Ivry-temető mellett nagy laboratóriumot rendezett be, a hol a Jochimsthalból hozatott, (s eddig hasznavehetetlen gyanánt félredobott) anyagot földolgozzák s rádiumot állítsanak belőle elő. Az eljárás felette költséges és hónapokig tart. Eddigelé mindössze valami négy grammot sikerült előállitani, s ezzel kisérleteznek a világ összes tudósai.
