Kilőtték az első világűrkutató rakétát

A mult hónapban rendkívül érdekes tudományos kísérletek indultak meg Uj-Mexikóban. A kaliforniai technológiai intézet kutatása a német „V. 2”-höz hasonló, de sokkal tökéletesebb rakétarendszerű lövedéket szerkesztettek és ezt a lövedéket sikerült eddig el nem ért magasságba: száz kilométer fölé eljuttatniok.

Az öt méter hosszúságú, ceruzaalakú karcsú rakéta embert vagy más élőlényt egyelőre nem tartalmazott, hanem ehelyett meteorológiai és magas légkört kutató önműködő műszereket helyeztek el benne. Ezekkel a műszerekkel a légnyomást, páratartalmat, hőmérsékletet állapították meg. Az első kísérletek kitűnően sikerültek és a vizsgálatokat végző tudósok rendkívül értékes tudományos adatokhoz jutottak a rakéta segítségével.

Az új-mexikói kísérletek tovább folynak és minden remény megvan rá, hogy rövid időn belül az eddigieknél is sokkal nagyobb jelentőségű eredményeket érnek el. A magas légrétegek viszonyairól aránylag keveset tudunk. A repülőgéppel elért legnagyobb magasság 18, sztratoszféraléggömbbel 22 kilométeres volt, ennél nagyobb magasságba élő ember még nem jutott fel. Valamivel fejlebb – 30-40 kilométere – felhatoltak már az úgynevezett „sztratoszféra-szondák”, vagy önműködő műszerekkel felszerelt kisebb léggömbök is, az új-mexikói rakétakísérlet 110 kilométeres eredménye azonban többszörösen túlszárnyalja ezeket az eredményeket.

A rakéta pályája

Az alsó, körülbelül 15 kilométeres légréteg fehérrel, fölötte elhelyezkedő sztratoszféra sötétebb árnyalattal, végül az ezután következő ionoszféra feketével van jelölve. A rakéta pályájának csúcsa az ionoszférába is belenyúlik.

(Photo illustrated London News)