Elhangzottak a vádbeszédek a Szálasi-perben!

A Szálasi-bűnper tizenötödik napján megkezdődtek a perbeszédek. A tárgyalás megnyitása után Jankó Péter tanácselnök átadta a szót dr. Frank László népügyésznek.

- Sokat beszélnek arról – mondotta vádbeszédében - , mi szükség volt háromhetes főtárgyalásra ebben az ügyben. Kétségtelen, hogy két út állt rendelkezésre a forradalom likvidálására. Az egyik az utcai lámpavas, a másik a szabályszerű bírói eljárás. Az ifjú magyar demokratikus köztársaság ezt az utóbbi utat választotta, hogy betartsa azt a törvényt, amelyet Szálasiék sohasem tartottak tiszteletben.

Szükség volt erre a hosszú főtárgyalásra azért is, hogy napvilágra kerüljenek mindazok a gazságok, amiket ezek a politikai haramiák elkövettek. Ki kellett derülnie annak, - amit a nácik jól tudtak – hogy az október 15-i lázadásnak gyakorlatilag nem volt semmi eredménye. Ők nagyon jól tudták, amikor Szálasinak átadták a hatalmat, hogy a háború már elveszett és tisztában voltak azzal is, hogy ez Magyarországra nézve halálos tőrdöfés: sötétbeugrás.

- A háború fokozattabb folytatásában – folytatta – valamennyi vádlott közreműködött, hiszen ez volt a kormányprogram. A fegyverszünetet minden erejükkel megakadályozni igyekeztek, ami sajnos, sikerült is és ezzel a lépéssel a sír szélére sodorták a nemzetet, a népet pedig nyomorba döntötték.

Utána dr. Nagy Vince politikai ügyész emelkedett szólásra. Történelmi visszapillantást vetett a Horthy-rezsimre, majd arról a versenyfutásról emlékezett meg, amely a MEP jobboldali szárnya, Imrédyék és a különböző nyilas frakciók között indult meg. Céljuk mindig ugyanaz volt, csak a rálicitálásban volt közöttük különbség. Mindhárom politikai alakulat a németek totális kiszolgálását tűzte zászlajául. A licitálásban végül – mondotta – Szálasi győzött, mert ő volt a leglelkiismeretesebb.

A vádbeli bűncselekményekkel kapcsolatban Nagy Vince dr. megállapította, hogy a vádlottak a hűtlenség és lázadás bűncselekményét elkövették és ezekre önmaguk szolgáltattak minden kétséget kizáró bizonyítékokat.

Nem kellett volna ilyen hosszadalmas bizonyítási eljárás. Csak elő kell venni Szálasi naplóját: mindezen bűncselekményeket lerögzítette maga a nemzetvesztő, Szálasi.
Dörgő taps közepette fejezte be beszédét dr. Nagy Vince.
- A magyar népet akarata ellenére vitték bele a németek ebbe a bűnös háborúba. Amikor már minden ember látta, hogy közeleg a vég, akadt egy kalandortársaság, amelyik eleget tett Hitler utolsó kívánságának és Magyarországot reménytelenül hadszíntérré tette.
A volt nyilasoknak és hungaristáknak ki kell ábrándulni egykori vezérükből, akiről ez a tárgyalás lerántotta a leplet. A hazugság és álnokság volt a fegyvere, becsapta saját híveit is. Írtsák ki még emlékét is a szívükből és térjenek meg, hogy közös anyánknak, Magyarországnak ők is gyermekük legyenek, megbecsült polgárai e hazának – fejezte be döbbentes erejű vádbeszédét a politikai ügyész.

Az ügyészek után a védők kerülnek sorra. Holnap már az utolsó szó jogán a vádlottak szólalnak fel.