Kétszer is vezetett Bécsben a magyar csapat, végül az osztrákok kerekedtek felül

Ausztria – Magyarország 3:2 (1:2)

Góllövő: Nyers, Decker, Zsengellér, Balogh II (öngól), Decker

A magyar csapatra alig lehetett ráismerni – Az osztrákok gyorsabban, jobb erőben játszottak – Egyedül Szűcs volt válogatott formában, de Lakat és a két elhanyagolt szélső is megfelelt – Nagymarosi, Balogh II. és Biró csődöt mondott

120 millió egy ülőhely…

A magyar csapat szombaton későn ébredt. Ez volt a fiúk első nyugodt bécsi éjszakája. Szombaton délelőtt megtekintették a várost és ugyanakkor megérkeztek a budapesti szurkolók is. Délután a Wacker-pályára ment a csapat a vasutasoknak szurkolni. Vasárnap délelőtt Meisl Hugó sírját látogatták meg, utána híradómoziba mentek a fiúk. Ebédig sétáltak, majd ebéd után lefeküdtek rövid időre.

Délben 2 órakor megkezdődött a tömeg vándorlása a Práter felé. Sűrű tömegben özönlik a bécsi nép a pályára, rengeteg rendőr tartja fenn a rendet. A jegyüzérek magyar pénznek megfelelően 120 millióért adnak egy ülőhelyet, 60 millió egy állóhely ára.

A Stadion 3 órakor már megtelt. Félelmetesen néz ki a 60 ezer ember, de ég így is tízezrek maradtak kint. Az osztrák rádió alkalmazottai dolgoznak a közvetítésen. A magyar csapat vezetői úgy döntöttek, hogy a fiúk a szállodában átöltöznek és autón mennek ki a pályára.

Készülnek a csapatok


Zsúfolt nézőtér előtt, Figl kancellár és az orosz városparancsnok megy be a pályára. Hatalmas taps között fut ki az osztrák csapat, de nagy taps fogadja a magyar tizenegyet is. Figl kancellár sorban kezet fog a játékosokkal. A két csapat tagjai bemelegítő mozgást végeznek, majd a kapitányok választanak.

A két csapat a következő összeállításban kezdi a játékot:
Magyarország: Csikós – Balogh II, Biró – Nagymarosi, Szücs, Lakat, – Sipos, Szusza, Zsengellér, Puskás, Nyers.
Ausztria: Spale – Gernhard, Smutny – Mikolasch, Sabeditsch, Joksch – Melchior, Decker, Epp, Hahnemann, Neumer.

Kétszer is vezetéshez jut a magyar csapat


Nappal szemben a magyar csapat kezdi a játékot. Szusza ugrik ki, de szerelik. A túloldalon Neumer száguld a magyar kapu felé, de lövése a léc mellett surran el. Az osztrákok rohamoznak, Decker indít el jó támadást, de Biró jókor lép közbe.

Ismét Decker vezet támadást, de Biró szabálytalanul akasztja a kaputól 20 méterre. A szabadrúgása az osztrák összekötő mellé vágja. Az 5. percben Szusza Zsengellért ugratja ki, de a labda túl hosszú és a középcsatár nem éri el. Nyers túlfut a vonalon.

A 6. percben megszerzi a vezetést a magyar csapat. Zsengellér hosszú labdával kiteszi Puskást, Puskás azonnal továbbítja a labdát a jó helyzetben lévő Nyershez. A szélső jól veszi át a labdát, rohan az osztrák kapu felé be, kanyarodik és az ötösről jobbal hatalmas bombát indít a balsarokba. 1:0-ra vezetünk.

A gól után az osztrákok szorongatnak. A 11. percben Nyers szépen gurítja hátra a labdát Puskáshoz, de az összekötő óriási helyzetben bosszantóan hibázik. Két erőtlen magyar támadás után Szücs véletlenül megrúgja Eppet. Az osztrák közönség fütyül. Szabadrúgáshoz jut az osztrák csapat. A 18 méteres szabadrúgást Decker két méterrel küldi a magyar kapu fölé.

A 14. percben Melchior fut a szélen, beadását Hahnemann közelről a kapu fölé fejeli. Most hullámzó a játék. Mindkét kapu többször forog veszélyben. A 19. percben Szusza-Zsengellér - támadás fut és a középcsatár 18 méterről mellé lő.

A 21. percben Decker megszökik. Csikós előrefut és a labda a kapusról kipattan. A másik oldalon Szusza szögletet harcol ki, de Sipos mögé küldi. A 24. percben Neumer átmegy Baloghon. Biró keresztezi, a labda azonban szerencsétlenül Decker elé pattan és az közelről Csikós mellett a hálóba lő. 1:1. Hatalmas üdvrivalgás fogadja az osztrákok egyenlítő gólját.


Nem sokáig örülnek az osztrákok. A 28. percben Szusza-Zsengellér-Szusza a labda útja. Szusza szépen teszi ki Sipost. A szélső átmegy Smutnyn, egészen a vonalig fut, onnan félmagasan küldi kapu elé a labdát. Zsengellér jól érkezik és közelről a kapus hasa alatt a hálóba lő. Ismét vezetünk. 2:1 Magyarország javára.

Az osztrákok ismét támadnak. Melchior ad be, de Hahnemann fejesét Balogh II. menti. A másik oldalon Zsengellér lő messziről mellé. Váltakozó játék. A 33. percben Zsengellér löki Mikolascht, a szabadrúgás azonban mellészáll. Utána Neumer elmegy Balogh II. mellett, de Szücs jól keresztez. Hahnemann jó keresztlabdáját Melchior csúnyán félrelövi.

Epp és Biró összeakaszkodik. Zsengellér futtatja Nyerset, de a szélsőt a játékvezető lesen találja. A 43. percben Neumer fut a szélen, Csikós kifut, vetődik és elcsípi a labdát. Melchior fut most el és zúgó kapufát lő. Osztrák támadásokkal végződik a félidő.

A szünetben az osztrákok öltözőjében Edl Bauer figyelmezteti a védőket, hogy jobban vigyázzanak a magyar szélsőkre. Különösen Nyersre hívta fel a figyelmet. Az osztrákok gyúrják. A magyaroknál Takács gyúró veszi kezelésbe a játékosokat. Gallovich Tibor, a magyar csapat kapitánya Puskást kicseréli Keszhelyivel. Lapos és nyugodt játékra kéri a fiúkat.

II. félidő
Felülkerekednek az osztrákok – öngól után győznek is

Osztrák támadásokkal kezdődik a játék. A 2. percben Melchior beadása Epphez kerül, de a középcsatár közelről kapu mellé továbbítja a beadást. Most sok a hibás passz. Az osztrákok támadásban maradnak. A 7. percben Szusza szépen kiteszi Sipost és a magyar szélsőt csak szögletre bírják szerelni. A szögletet könnyen hárítják az osztrák védők.

Két perccel később ismét Sipos fut el, de kapu mellé lő. Zsengellért Gernhardt ellöki. A középcsatár bukdácsol, de tovább játszik. A 8. percben Epp lő kapura, de Csikós védi. A túloldalon Nyers beadása okoz gondot az osztrák kapusnak.

A 13. percben Szücs és Decker egyszerre ugrik fel egy labdáért. Szücsé a labda és Decker fekve marad. Kitámogatják és csak két perc múlva tér vissza. Az osztrákok tíz emberrel is támadásban maradnak. Nagy a hazai nyomás. A 20. percben Szusza kiteszi Keszthelyit, de a játékvezető les miatt lefújja a támadást.

Zsengellér kitörése nem sikerül. Szorongatnak az osztrákok, de Csikós jól véd. Újabb osztrák szöglet következik, de Decker kapu fölé húzza a labdát. A magyar csapat szórványosan támad. Hahnemann és Neumer hibáz. A magyar csapatban Keszthelyi és Zsengellér helyet cserél.

A 27. percben Melchior elől Biró fejjel elviszi a labdát a kapu felé, de rosszul. Melchior eléje kerül, laposan a kapu elé ad és a szerencsétlenül befutó Balogh II lábáról a hálóba pattan a labda. Öngól. 2:2. Egyenlített az osztrák csapat.

Hullámzó játék után a 32. percben Szusza szépen szökteti Keszthelyit, de a döntő pillanatban Smutnyi tisztáz. Újabb osztrák rohamok következnek. Melchior szöglete után Decker lövése a felső lécről pattan vissza. A közönség ütemesen biztatja csapatát.

A 36. percben Szusza egyéni játék után pompás lövést ereszt meg, de a kapus véd. A 41. percben Melchior elhúz Biró mellett, az alapvonalról hátragurít és a befutó Decker 6 méterről nagy erővel bombáz a jobb sarokba. 3:2 az osztrákok javára. Az utolsó percekben váltakozó játék folyik.
Szögletarány 6:2 (2:1) az osztrákok javára.