Ma reggel felakasztották Szöllősit, Keményt és Csiát

Szálasi halálraítélt bűntársainak kivégzése szinte szimbolikusan egybeesik a nemzeti történelem egyik legszégyenletesebb napjának évfordulójával. Március 19-én gyászlobogók lengenek a házak falain. Ma két esztendeje, 1944 március 19-én rohanták meg a barbár nácihordák az országot.

Két esztendő múlott el azóta, a magyar nép aléltságából ébredezik és igazságot oszt: a Szálasi-kormány négy vezetője már elnyerte földi büntetését és ma másik három tagja akasztófán végezte be életét.

A korareggeli órákban több mint ötszáz rendőr Rajna Waldemár rendőrszázados vezetése alatt a Markó-utcai törvényszék épületét kordonnal vette körül s csak különleges engedéllyel lehetetett belépni a betorkolló utcákba.

Bent a törvényszéki fogház udvarán ugyancsak rendőrkordonok álltak. Ezúttal a rendőrség példás rendet tartott fenn. A kivégzőhelyet áthelyezték az Alkotmány-utcai frontra, úgy hogy a közönség tumultus nélkül elhelyezkedhetett.

Szöllősi, Kemény és Csia az utolsó éjszakájukat a siralomházban töltötték. A késő délutáni órákban Szöllősit és Keményt családtagjaik látogatták meg. Kemény utolsó kívánsága az volt, hogy áttérhessen a reformátusvallásról a katolikus hitre. Kérését teljesítették. A hajnali órákban mindhárman papirost és ceruzát kértek, búcsúsorokat írtak hozzátartozóik részére.

Nyolc órakor vonult le bíráival Fertőfehérvári László dr, tanácsa Kádár Pál dr. népügyésszel, Dán Dezső, Garamvölgyi Sándor népbírák s Bálint Levente jegyző foglaltak helyet a zöld posztóval bevont asztal körül. Percek múlva hozták Szöllősi Jenőt. Az elnök ismertette az ítéletet, majd a kegyelmi kérelem elutasítását és már hallatszott Kádár Pál népügyész harsány hangja:
- Ítéletvégrehajtó, teljesítse kötelességét!
A közönség harsányan tüntetett:
- Éljen a Népbíróság! Éljen a demokratikus Magyarország!
Közben megkötözték Szöllősi Jenőt, aki minden ízében remegve, hamuszürkén, rángatózó ajakkal állott a bitófával szemben. Az egész pillanatok műve volt. Két perc múlva, pontosan nyolc óra 28 perckor az ítéletvégrehajtó jelentette:
- Jelentem, az ítéletet végrehajtottam.
Már hozták is Kemény Gábort. Halálsápadtan vonszolták a bírói emelvény elé. A formaságok alig egy percet vettek igénybe az ítéletvégrehajtó hamarosan már jelentette:
- Az ítéletet végrehajtottam...
Következett dr. Csia Sándor. A közönség újból és újból harsányan tüntetett a demokratikus és magyar népbíróság mellett s csak akkor csendesült el a zsivaj, amikor az elnök felolvasta a halálraítélt előtt az ítéletet.

Nyolc óra 38 perckor Csia is elnyerte földi büntetését. Temesváry György és Kerekes László orvosok sietnek a bitófa alá, hogy megvizsgálják a kivégzett háborús főbűnösöket. Jelentik:
- Mindhárom elítélt meghalt.
A földi büntetés legsúlyosabbika elérte a magyarság ellen vétő politikai kalandorokat.