Hain Péter és pribékjei a Népbíróság előtt

Ugyanakkor, amikor a Markó-utcai törvényszéki palota esküdtszéki termében a magyar Ouisling-kormány bűnügye befejezéséhez közeledik, az épület másik részében a nem kevésbé kisebb bűnözőit vonják felelősségre. Ma állt ugyanis a nép bírái elé Hain Péter, a svábhegyi magyar Gestapo hírhedt vezére, hogy feleljen borzalmas cselekedeteiért.

Kilenc órakor vezették fel Hain Pétert és két társát. A tárgyalóterem mellett lévő kis szobában várakoznak: szigorú őrizet alatt bilincsben. Hain mellett áll Koltay-Kundicz László volt csoportvezető és Csia István a „délvidéki rém”.

Pár perc múlva az elnöki csengő jelzi a tárgyalás megnyitását. Bevezetik a vádlottakat. Sági elnök a személyi adatokat veszi fel. A tárgyalás iránt óriási és érdeklődés. A rendőrség nagy létszáma vonult ki a rend fenntartására.
A vádat dr. Ambrus József ügyvéd, megbízott népügyész, képviseli, a politikai ügyészi széken Losonczi Géza, a Szabad Nép munkatársa foglal helyet. Az elnök a személyi adatok felvétele után a vádirat ismertetésébe kezd.

Hain Péter annakidején a Hetényi Imre vezetése alatt álló politikai osztályon kezdte működését. A baloldali ügyek specialistája volt és tevékenyen résztvett minden baloldali megmozdulás elleni nyomozásban. Része volt Rákosi Mátyás, Vas Zoltán elfogatásában, később Sallai és Fürst letartóztatásában is. Valóságos besúgó-hálózattal vette magát körül, minden képzeletet felülmúló kínvallatásokkal igyekezett beismerő vallomásra bírni áldozatait. Érdemei elismeréséül kormánytanácsosi címet kapott, majd Horthy Miklós személyes biztonságának őrizetére rendelték ki. Ő kísérte a kormányzót külföldi útjaira.

Ebben a beosztásában minden kormányzósági politikai titkot megtudott. Horthy kieli utazása kapcsán barátságot kötött Hubert Gestapo-vezérőrnaggyal s ettől kezdve rendszeresen informálta őt a magyarországi politikai eseményekről. Hetenként megfordult Bécsben és ilyenkor híreket hozott és vitt.

Ennek köszönhette, hogy 1944. március 19-én a náci megrohanás alkalmával a németek követelésére Hain Péter a biztonsági rendőrség élére került. A Svábhegyen megszervezte a magyar Gestapót, amely teljesen a németek szolgálatában állott. Ő adta ki a náciknak a magyar politikusok névsorát, ő állította össze a budapesti zsidóság névjegyzékét. Teljes tájékozódást nyujtott a zsidók vagyoni viszonyairól. Hainék végezték a németek által elrendelt összefogásokat. Valóságos orgiák voltak a Svábhegyen. A Svábhegyen, Soroksáron, a Csillaghegyen nyomozócsoportokat tartott, amelyek Hain Péter irányítása alatt állottak. Az elfogottakat heteken keresztül verték, villanyozással kínozták, testüket összeégették, majd tömegével juttatták az internálótáborokba, azután pedig útnakindították őket a németországi haláltáborba.

Hain viselt dolgai még főnökét és főhóhérát, Baky Lászlót is megdöbbentette, úgyhogy egy napon Hainnak mennie kellett.

A hiúságában megbántott Hain visszavonult, de csakhamar feltámadt a napja. Az október 15-i puccsot megelőzőleg többször találkozott Vajna Gáborral s megállapodott vele, hogy ha a nyilasok uralomra jutnak, ő kerül ismét a politikai osztály élére. A német zsoldban álló sváb rendőr ezután minden gátlás és akadály nélkül szolgálta ki a nyilasokat és a német Gestapót. Ezer és ezer ártatlan ember halt mártírhalált Hain működése következtében. A dunaparti sortüzek „apja” ez a kegyetlen, szadista rendőr volt. Az elkobzott zsidó holmikból óriási értékeket lopott össze. Akkori értékben milliókra menő aranyat, drágakövet harácsolt össze.
Hain Péter kényszerítette a Zsidó Tanácsot, hogy a listákon szereplő személyeket hívja be az internáló- és kényszer-munkatáborba. A legszörnyűbb megtorlásokkal való fenyegetéssel írta elő, hogy a budapesti zsidóság minden holmiját szolgáltassa be a németeknek.