A Ferencváros megmentett egy pontot az örökrangadón

Ferencváros – Újpest 2:2 (1:1)

Gyengén játszott az újpesti csatársor – A Fradi-szív ismét megtette a magáét

Góllövő: Mike, Zsengellér, Suhai, Mike

Megyeri-út, 15.000 néző. Vezette: Molnár Imre
Nagyszámú közönség nézi végig az újjáépítés alatt álló újpesti Stadionban az UTE-FTC kölyökcsapatok mérkőzését. Kitűnően mozognak a kölykök. A lila csapatban, egy-két gyerekben már felfedezhetjük a jövő Szuszáját és Zsengellérjét.

Az Újpest öltözőjében nyugodtan öltözködnek a játékosok, Jó jel ez a nyugalom.
- Előre megérzem a vihart, - mondja „a leveli béka”, Jávor.
A Fradi öltözőjében a sok tartalék ellenére is erősen bizakodó a hangulat. Sárosi dr. szerint az „újpesti oroszlánbarlang” legendája ma szerte fog foszlani. A játékosok általában tisztes eredményt várnak.

- Hol van Sárosi Béla? – kérdezzük.
- Olaszországba ment teherautón – válaszolják egyszerre többen.
A lelátón is erről beszélnek.

Kenyeres Árpád, az MLSz főtitkára ezeket mondja:
- Hiába szökött meg Sárosi Béla, Olaszországban úgysem fog tudni játszani, mert az olasz szövetségtől megérkezett a levél, amelyben kötelezőnek tekintik magukra nézve is a FIFA szabályait és csak azokat a játékosokat engedik játszani, akik az MLSz kiadatását is fel tudják mutatni. Különben ezt az egész kérdést 21-én Ries István dr. igazságügy miniszterrel együtt a luxemburgi FIFA-kongresszuson megtárgyaljuk.

A díszpáholyba megjelenik Újpest szovjet városparancsnokának társaságában Zamercev altábornagy, Budapest szovjet városparancsnoka.

A két csapat így áll fel:
Újpest: Tóth – Balogh II., Laborcz – Kirádi, Szücs, Nagymarosi – Suhsi, Szusza, Zsengellér, Nagy, Várnai.
Ferencváros: Henni – Rudas, Onódi – Hernádi, Kéri, Lakat – Kapitány, Gyulai, Mike, Sárosi dr., Nagy IV.

Zsengellér indítja el a labdát nappal szemben. Váltakozó játék folyik az első percekben. Feltűnik, hogy Sárosi dr. a védelembe húzódik. Lassan fölénybe kerül a hazai csapat. Nagymarosi küldi az első lövést magasan kapu fölé. A 8. percben Kirádi labdájával Suhai elrobog, de hosszan szökteti magát és így Hennié a labda.

A 10. percben a játékvezető négyméteres lesből engedi el Miklós, Szücs és Balogh II. zavarja, de a csatár 7 méterről a jobb alsó sarokba lövi a labdát. 1:0-ra vezet a Ferencváros.

Kétszer egymásután lesen akad az újpesti csatárok támadása. A 16. percben Suhait buktatja Onódi, a szabadrúgás után Kirádi fölé lő, majd egy perc múlva ugyanő ismét kapu fölé küldi a labdát.

Nagyon beszorul a Fradi. Az újpesti csatárok nagyon sokat szaladnak lesre, sokat késlekednek a labdatovábbításban. A 21. percben az újpesti Nagy egészen a jobbszélre sodródik, onnan Zsengellérnek ad, a középcsatárt ketten is zavarják, de ő egy cselt csinál és 6 méterről a vetőtő Henni hasa alatt a hálóba lövi a labdát 1:1.

Most Várnai szögletét szépen húzza le a ferencvárosi kapus. Nyomasztó a hazaiak fölénye.
A 30. percben Kirádi ívelt lövését húzza le szépen Henni. Gyulait tévesen fújja le lesen a játékvezető. Suhai lesántul, de azért tovább játszik. Lanyhul az iram. Az Újpest lefékezett.

A 36. percben Sárosi dr. távoli gyenge lövése kapu mellé csúszik. A 39. percben Suhait Onódi buktatja a 16-oson, de a szabadrúgást mentik. A 41. percben Szusza lövése a kifutó Hennain felpattan. Zsengellér elé, aki azonban mellé fejeli. Újpesti fölénnyel zárul a félidő.

Szünetben

Az öltözőben az újpestieknél taktikai utasításokat adnak a csatároknak_
- Húzzátok szét a mezőnyt, húsz méterről is lőjetek a kapura – mondta Dicker Mihály.
A játékosok a lesgól megadása miatt méltatlankodnak.

A zöld-fehéreknél azt mondják:
- Ezt a mérkőzést még meg lehet nyerni.
Azt vitatják, hogy az újpesti gólt megelőzőleg fordítva, ítélt szabadrúgást a játékvezető.

A II. félidő

Az első percben Szusza ívelt lövését húzza le a Fradi-kapus. Suhai az oldalhálóba bombáz. Az újpesti Nagy lövése után megsérül és balszélre áll. Újpest támadások után a 9. percben vezetéshez jut a lila-fehér csapat. Várnai labdájára Suhai középre fut, ketten is zavarják, de 10 méterről mégis a balsarokba lövi a labdát. 2:1-re vezet az Újpest.

A 11. percben Szusza 20 méteres bombáját remek vetődéssel menti a balsarokból Henni. Remeklövés, remek védés. Az Újpestben Várnai lesz a középcsatár és Zsengellér a balösszekötő. A 13. percben Várnai lesgólt lő. Kissé keményebb lesz a játék. A 21. percben szögletrúgás után Hernádi labdája Mikéhez kerül, aki 10 méterről kapásból félmagasan a balsarokba lő. 2:2.

A 25. percben Suhai a 16-os sarkáról mellé surrant. Most jobb az iram, Zsengellér 16 méteres lapos lövését ragyogóan védi Henni. A 29. percben Nagy IV. beívelt labdáját remekül fogja Tóth. Kiegyenlítettebb lesz a játék. A 30. percben jó helyzete akad Suhainak, aki labdát kézzel teszi maga elé és a hálóba lövi, de a gól természetesen érvénytelen.

Szorongat az Újpest, azután feljön a Ferencváros. A 26. percben Rudas 16 méteres szabadrúgása fejbe találja Balogh II.-t, a hátvéd sokáig szédeleg. Balogh II. labdáját Szusza az oldalhálóba lövi. A másik oldalon Szücs az utolsó pillanatban ment Gyulai elől. Mike ugratja ki Gyulait, de az összekötő lassú. A 44. percben Mike harcol még ki szögletet és az Újpest térfelén ér véget a játék.
Szögletarány: 6:4 (6:0) az Újpest javára.

Nyilatkozatok:
Dicker Mihály (Újpest): Csatársor nélkül nem lehet futballozni. A mérkőzésre jellemző, hogy Tóthnak a két góllabda kirúgásán kívül még dolga nem volt.

Jávor Pál (Újpest): A Ferencvárosnak két helyzete volt és azt be is rúgta.

Nagy László dr. (Ferencváros): Elismerem, hogy az Újpest jobb csapat, de lelkes játékunkkal megérdemelik az egyik pontot.

Molnár Béla (Ferencváros): Két jó szélsővel legalább kétgólos győzelmet arattunk volna.