Kirabolták Jávor Pált romániai turnéján

Jávor Pál, az ismert színművész hetekkel ezelőtt Romániába utazott, ahol fényes szerződés várta.

A művész romániai szerződése miatt szakította félbe nagysikerű budapesti fellépéseit „A makrancos hölgy”-ben a Művész Színházban. Jávor a feleségével utazott a romániai fővárosba, ahol a Tiroli című moziban lépett fel esténként filmjei előtt. Jávor Pál tekintélyes összeget keresett romániai turnéja alatt, annál is inkább, mert Bukarestből más városokba is elment vendégszerepelni és egy alkalmi kis társulattal végigjárta Erdély városait.

Legutóbb Désre érkezett, ahol szintén nagy sikerrel játszott. Tegnap délután telefonált Jávor Pál Budapestre az édesanyjának és közölte, hogy dési fellépése alatt teljesen kirabolták. Egy tisztelőjénél szállt meg és mialatt Jávor a színpadon fellépett, az alatt a villát kifosztották.

Nemcsak minden ruháját, cipőjét, fehérneműjét, bőröndjeit vitték el, hanem megtakarított és Romániában összegyűjtött pénzét is.