Bűnpártolás és hamisvád cimén letartóztatták Albrecht Ferenc ügyvédet, az egykori MÉP-elnök védőjét

Izgalmas események a Markóban egy becsempészett levél miatt

A népügyészség a kora reggeli órákban előzetes letartóztatásba helyezte dr. Albrecht Ferencet, az ismert fővárosi ügyvédet. A hír futótűzként terjedt el a fővárosban s nemsokára rendkívül érdekes részletek váltak ismeretessé.

Dr. Albrecht Ferenc, mint a Németországból hazaszállított Lukács Béla, a MÉP egykori elnökének védője, szombaton beszélgetési engedélyt kért a népügyészségen. Kérését teljesítették. Albrecht lement a fogházba és a fogházőr jelenlétében beszélgetett védencével. A beszélgetés huzamosabb ideig tartott. Lukács Béla háborús főbűnös ügyében ugyanis már kitűzték a főtárgyalást, így az úgynevezett beszélőben megengedték, hogy Lukács részletesen tárgyaljon védőjével.

A fogházőr a védő távozása után észrevette, hogy Lukács szorongat a kezében valamit. Kiderült, hogy Albrecht több iratot csempészett védence kezébe. Nyomban jelentést tett Ferenc Tibor dr.-nak, a népügyészség vezetőjének, akinek utasítására a vizsgálat megindult.

Kiderült, hogy az iratok között két levél volt, amelyek magántermészetűek, a harmadik levél azonban aláírás nélküli és utasításokat tartalmaz arra nézve, hogy Lukács Béla a mai tárgyalásán hogyan válaszoljon a feltett kérdésekre, hogyan tagadja le a köztudott dolgokat, mivel védekezzék és hogyan igyekezzék másokat bemártani.

Az utasítás szerint a cél az, hogy közéleti tényezőket igyekezzék kompromittálni ügyébe, ezáltal saját sorsán segít.

Albrechtet nyomban előállították. Kihallgatása során beismerte, hogy tudott az irat tartalmáról, az – mint mondotta – Lukács Béla fiának kezeírása, de hogy ki mondotta tollba, tehát ki volt az értelmi szerzője az iratnak, arra vonatkozólag megtagadta a válaszadást.
Ferenc Tibor dr. népügyész Albrecht Ferenc dr. kihallgatása után meghozta döntését: bűnpártolás és hamis vád bűntette címén letartóztatta.

Amint a fogházőrök elvezették foglyukat, a Kis Ujság munkatársa engedélyt kapott az irat megtekintésére. A levél stílusa igen magas szellemi és jogi képességre vall. Olyan ember írása, aki az elmúlt 25 esztendő minden politikai eseményével tisztában van és már az első pillanatra nyilvánvaló, hogy nem Lukács Béla fia a szerző.

A levél írója arra figyelmeztetni a súlyos bűnökkel terhelt háborús főbűnöst, hogy tagadjon le mindent. Különösen óva inti attól, hogy az „Ez”-ről felvilágosításokkal szolgáljon. Tagadja le, hogy valaha Bárdossy közölt vele valamit. Hangsúlyozza, hogy Bárdossyval igen rossz viszonyban volt. Különösen hat a levélnek ama része, amely szerint minden politikai tisztséget, így a MÉP elnökségét is Horthy felkérésére vállalta, aki neki a „fékező” szerepét szánta. „Hivatkozz mostani emberekre, ezzel megmentheted magad”! – tanítja ki az ismeretlen Lukács Bélát.

Albrecht Ferenc levélcsempészésével kapcsolatban az igazságügyminisztériumban is intézkedések történtek. Mint értesülünk, revízió alá veszik a markóutcai fogházban – ahol a háborús főbűnösöket tartják őrizetben - , az eddigi szabályokat. Orvosilag felülvizsgálják az úgynevezett önkosztosokat, mert alapos a gyanú, hogy nemcsak a háborús főbűnösöknek, hanem a nyilasoknak is ez ad alkalmat arra, hogy a külvilággal érintkezve, egymással összebeszélve, megakadályozzák az igazság érvényre juttatását. Már régóta megállapították ugyanis, hogy a háborús főbűnösök és a nyilasok feltűnően egyező védekezést terjesztenek elő.

Lapzártakor jelenti a Kis Ujság munkatársa, hogy a botrányos bűnügyben még egy bűncselekményt sikerült Albrecht Ferenc dr.-ra rábizonyítani. Kiderült, hogy illetéktelenül jutott be a fogház beszélőjébe. Albrecht Ferenc dr. ugyanis múlt hónap 6-án lemondott Lukács védelméről, ezt be is jelentette a népbíróságnak, ennek ellenére mint védő szerzett beszélgetési engedélyt.

A népügyészség intézkedésére még a délelőtti órákban bekapcsolták a nyomozásba a politikai rendőrséget is, amely a levél íróját igyekszik majd megállapítani. Így újabb szenzációk várhatók a botrányos ügyben.