A nagyságos asszony és a cselédlány betörni megy a harmadik emeletre….

Félpár harisnya leplezte le a 150.000 forintos betörés tetteseit

A főkapitányság az elmúlt évek egyik legérdekesebb betörési ügyében fejezte be a nyomozást. A feljelentést a főkapitányságon Kovalck Henrik kereskedő, Dohány u. 57. sz. alatti lakos tette ismeretlen tettesek ellen, akik betörtek III. emeleti lakásába és az ott található összes értékeket, mintegy 150.000 forint értékben ellopták. A hársfautcai rendőrségről két rendőr jelent meg a házban, akik nem lehettek éppen nagy nyomozózsenik, mert néhányórás hiábavaló kérdezgetés után dolguk végezetlenül távoztak el.

Szerda este a segédházfelügyelőnő szokásos szemétszedő körútját végezte, amikor észrevette, hogy az egyik szemétkosárban egy félpár fehér harisnya van, annak a harisnyának a párja, amelyet a vakmerő tolvajok Kovalck lakásában hagytak.

A segédházfelügyelőnő, mivel kétségkívül a lakók között volt a tolvaj, elrohant a főkapitányságra, hogy onnan kérjen detektíveket a nyomozáshoz. A főkapitányságról két detektívet küldtek ki, akik pár perc alatt megállapították, hogy melyik lakótól származik az a bizonyos szemeteskosár.

Legnagyobb meglepődésükre kiderült, hogy a szemeteskosár dr. Nagy István nemrég B-listázott rendőrszázados tulajdona.

A detektívek rögtön házkutatást tartottak a lakásban, a volt rendőrszázados méltatlankodása ellenére is. Az eddig még csak nem is gyanúsított lakónál csaknem teljes egészében megtalálták a betörésből származó holmikat. A helyszínen megtartott kihallgatáskor kiderült, hogy a volt rendőrorvos-százados mit sem tud a dologról, ellenben annál inkább gyanúsítható betöréssel 23 éves felesége, valamint a cselédlányuk, a 18 éves Markó Mária.

A detektívek bevitték a rendőrségre Nagynét és a cselédlányt, ahol azonnal megkezdték kihallgatásukat. A két nő eleinte mindent tagadott, később azután mindketten beismerő vallomást tettek.

Dr. Nagyné sírva mondotta el, hogy igen, ő tört be Markó Máriával Kovalcékhez, még pedig az ő felhajtására. Elmondotta azt is, hogy hogyan törtek be.

Tudták, hogy Kovalckék hat és hét óra előtt soha nincsenek otthon, ezt az időt használták ki. Kovalckék lakásának konyhaajtaja közvetlenül a koromsötét melléklépcső mellett van. Markó Mária, mivel régebben Kovalckéknál egy barátnője szolgált, nagyon jól tudta, hogy a Nagyék konyhaajtajának kulcsa nyitja a Kovalckék lakását is. A betörőknek szerencséjük volt, mert a lakásba behatolva minden nagyobb nehézség nélkül szedték össze az értékesebb darabokat, többek között három darab súlyos arany cigarettatárcát, arany nyakláncokat, amuletteket, briliánssal kirakott arany karórát s egyéb arany- és ezüsttárgyakat.

Amikor a lépcsőn lefelé vitték a lopott holmikat, senkivel sem találkoztak, így teljesen észrevétlenül tudták végrehajtani a vakmerő betörést.

Az ellopott holmiból Markó Mária egy briliánsokkal kirakott aranyórát kapott gazdaasszonyától, a többi értékes holmit Nagyné magának tartotta meg.

Értesülésünk szerint dr. Nagynét, aki férje szerint kleptomániás, kihallgatása után szabadon bocsátották. Az eljárás természetesen folyik ellene.