Orgazdaság címén folyik az eljárás Farkas Béla Ödön B-listás táblai tanácselnök ellen

Napok óta folyik széleskörű nyomozás a budapesti főkapitányság bűnügyi osztályán Farkas Béla Ödön táblai tanácselnök ügyében – orgazdaság címén.

Az ügy előzményei 1944-re nyúlnak vissza, amiikor Strasser György gazdag magánzó a németek bejövetele után két arannyal, drágaköves ékszerekkel és részvényekkel tele vaskazettát adott át Cserei György Hermina-út 3. alatt lakó kertésznek megőrzés végett.

Cserei elásta a két kincsesdobozt, nem volt azonban elég körültekintő, mert Tóth Ferenc vasesztergályos, aki évek óta állott szolgálatában, felfedezte a dolgot.

Az ostrom alatt Cserei meghalt, kertészetét pedig Tóth Ferenc vette át. Néhány héttel ezelőtt a kertészetben megjelent Rosenberg Hermanné, aki előadta, hogy Csereinek 40.000 forint értékű ékszert és valutát adott át megőrzés végett s most Tóth-tól kérdezte meg, hogy mi lett az értékekkel? Tóth kijelentette, hogy Cserei meghalt, de ő tud arról, hogy a kert melyik részén ásott el kincseket.

Rosenbergnéval és annak kiskorú fiával hozzáláttak az ásáshoz és hamarosan rá is akadtak a két kazettára, amelyekről azonban Rosenbergné megállapította, hogy nem az ő vagyontárgyait tartalmazzák.
Miután Rosenbergné ékszereinek ilyenmódon nem akadtak nyomára, rövid tanácskozás után elhatározták, hogy megosztoznak a talált kincsen.

Tóth a maga részét elvitte sógorához, Farkas Béla Ödön táblai tanácselnökhöz, akit nemrég helyeztek B-listára, azzal, hogy értékesítette a tárgyakat. Közben azonban váratlanul jelentkezett az ostrom alatt ugyancsak elpusztult Strasser György felesége és kérte jogos tulajdonát. Tóth azzal védekezett, hogy semmiről sem tud, mire Strasserné ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen, ugyanakkor pedig a tőzsdén letiltatta a kazettába helyezett 100 darab Ganz-részvényt. Ez lett Farkas Béla Ödön veszte, aki az értékek közül mindenekelőtt a részvényeket akarta értékesíteni és az egyik bankban eladásra ajánlotta.

A bankpénztáros a részvények számait összeegyeztette a letiltottakkal, azonnal értesítette a rendőrséget.

A detektívek megtalálták Farkasnál Strasser egyik karkötőóráját is, amelyet a táblai tanácselnök – maga hordott. A rendőrség Tóth Ferencet őrizetbe vette, Farkas Béla Ödön ellen pedig az ügyészség 94.975/1946. szám alatt megindította az eljárást.