Bencze Lajos Európa-bajnok lett Stockholmban

Sóvári második, Tóth, Bóbis és Kovács negyedik lett

 

Magyarország negyedik a Nemzetek Versenyében

Feltűnően jól szerepeltek birkózóink az Európai-bajnoki küzdelmeken Stockholmban. Kilenc európai nemzet között a negyedik helyet sikerült kiharcolniuk. Különösképpen, dicséretes ez a nagy teljesítményük, mert a nyolc súlycsoport közül csak hatban indítottunk versenyzőt s így a csökkent lehetőségek mellett is megelőztünk olyan nagy sportnemzeteket, mint Anglia, Franciaország és Belgium. Köszönet és dicséret illeti meg a kiküldött versenyzőinket, mert újra bebizonyították Európának, hogy számolni és törődni kell velünk magyarokkal.

Stockholm, október 28.

Pénteken került sor a befejező mérkőzésekre.

Eredmények:
Lepkesúly: Európa-bajnok (Lennart Viitala (Finnország) 2. Hakansson (Svédország) 3. Labadie (Franciaország)

Légsúlyban Európa bajnok Bencze Lajos (Magyarország) 2. Akar (Törökország), 3. Johannson (Finnország)

Pehelysúlyban Európa-bajnok Bilge (Törökország), a további sorrendről nem érkezett jelentés. A pehelysúlyú bajnokság sorsa Bilge és a magyar Tóth mérkőzésén dől el. Bilge tussal győzött Tóth felett és ezzel megnyerte az Európa-bajnokságot. Arról még egyelőre nem érkezett jelentés, hogy Tóth hányadik helyen végzett.

A könnyűsúlyban Atik (Törökország) a döntőben pontozással győzte le a svéd Frändforsot és ezzel megnyerte az Európa bajnoki címet. A magyar Ferencz még a második napon kiesett. Így: Atik (Törökország), 2. Frändfors (Svédország)

Váltósúlyban a döntő küzdelmet a magyar Sóvári és a török Dogu vívta meg. Sóvári pontozással kapott ki Dogutól és így a második helyre került. 1. Dogu Törökország, 2. Sóvári (Magyarország), 3. Schaad (Svájc)

Középsúlyban a döntő küzdelemben Ceteres (Törökország) a 11. perc 10. mp-ben tussal legyőzte a Finn Virtanent. 1. Ceteres (Törökország), 2. Virtanen (Finnország) 4. Kovács (Magyarország)

A félnehézsúlyú Európa bajnoki címért Svédország és Svájc küzdött. A döntőben Fahlkvist (Svédország) a 4 perc 30 mp-ben tusolta a svájci Stöcklit, 1. Fahlkvist (Svédország) 2, Stöckli (Svájc) 4. Bóbis (Magyarország).

A nehézsúlyban küzdőkről még nem érkezett jelentés.

A nemzetek versenyében nagy meglepetésre Törökország győzött, 2. Svédország, 3. Finnország, 4. Magyarország. Legfeltűnőbb a svájciak rossz szereplése. Az eddig kialakult rangsorban Svájcot tartották a legjobbaknak a szabadfogású birkózásban, Európában.

A díjkiosztás a svéd trónörökös jelenlétében folyt le. Eljátszották a himnuszokat és kezdetét vette a hatalmas szabású ünnepség. A magyar zászló is ott lengett az emelvényen. A nagy sportnemzetek, mint Anglia, Belgium, Franciaország versenyzői, valamint a csehszlovák birkózók a nézőtérről voltak kénytelenek szemlélni az ünnepséget.