Corinthian FC. – BTC. 12 : 0

CFC. (fehér ing monogrammal) : Wilkinson – Timmis, Oakley – Lowe, Morgan – Owen, Vickers – Corbett, Wreford – Brown, Smith, Moon, Vassall.

BTC. (piros – fehér) Izsó – Skrabák, Fehéry – Helmich, Kisfaludy, Schaschek – Oláh, Felhőssy, Ujváry, Róka, Blazsek I.

Hamar híre futott a közönség körében, hogy Smith, a gólkirály, megérkezett. Mindenki őt nézte, amint a pályán megjelent. Úgy látszik az ő jelenléte felvillanyozta a csapatot is, mert most mutatta be igazi képességét.

A játék elejétől végig szédítő tempóban folyt s azt állandóan Smith vezette. A játék harmadik percében Vassall egy remek 30 méteres lövéssel már megszerzi az első gólt, amelyet a 6-ik percben Corbett révén a második követ.

Rövid időre most a BTC. támad a közönség biztatása közepette, de már a 7-ik percben Smith jóvoltából Wreford-Brown megszerzi a 3-ik gólt. Oláh megkísérli a támadást, de Oakley gyönyörüen föltartóztatja. Vassall rohan le erre szédítő iramban: lövés: lövést követ; Izsó szépen véd két kornert, de már a 16-ik percben Smith és Moon gyönyörű összjátéka révén Moon által lőve gól esik, amelyet állandó ostrom után a 25-ik percben Smith remekül helyezett lövésével még egy követ.

A 28. és 30-ik percekben kornert véd Izsó, aki nagyon szépen dolgozik. A 36-ik percben Moon lövi a következő gólt, majd a 40-ik percben Corbett remekül adja be a hetediket. Smith lövése miatt esett korner után Oláh szökik meg, lövéshez azonban nem jut. Első félidő 7 : 0.

A második félidőben az angol csapat némi változást szenvedett. Wreford – Brown, kit Kisfaludy az első félidőben bokán rúgott, a kapuba áll, Morgan – Owen helyébe megy csatárnak, míg őt a fedezetsorban Wilkinson helyetesítette.

A játék újból csak a CFC. heves ostomával kezdődik s Smith már a 2-ik percben gólt ért el, amit azonban a bíró a kapus megrohanása miatt nem ad meg, de már a következő percben gólt lő. A BTC. a szél segélyével hosszú backrúgásokkal igyekszik elterelni kapujától a játékot; hasztalan, az angol támadás meg nem szűnik s minden pillanatban a gól veszélye fenyeget.

A közönség most Smith bámulatos finom labdavezetését tapsolja, majd Corbett és Vassall tüneményes lerohanásait kíséri visszafojtott lélegzettel, még egy-egy sikerült védést jóleső melegséggel tapsolt meg.

Közben Oláh messziről lövéshez is jut, amely azonban célt téveszt. A 22. és 27-ik percekben esik a következő két gól Moon révén. A 29-ik percben Smith remek lövése a bíróban akad meg, ki éppen a labdába ugrik.

A 34-ik percben Oláh ügyes játékkal kornert ér el, amit azonban rosszul lő. A kapurúgás után Smith kiadja a labdát Vassall-nak, ki bámulatos iramban lefut a kapu elé és gólt lő, a közönség óriási tapsai közepette. A 37-ik percben Moon lövi roppant erővel az utolsó gólt. A félidő vége felé a BTC. parázs támadást intéz az angol kapu ellen s Buda szép lövését Wreford-Brown csak rávetéssel védheti ki.

Bíró Gillemot Ferenc, szövetségi főtitkár volt.