A Hargita felett
Sötét felhők szállnak,
Tépelődő lelkem
Gondjai ott járnak,
Mint valami árnyak.

Hogyha fáj a szívem,
Megsebez az élet,
Drága szülőföldem;
Felkereslek téged,
S lelkem újra éled.

A Hargita tövén
Kis házikó csendje;
Egy jó öregaszszony,
Életem szerelme,
Imádkozik benne.

Érzem az áldását
Most is e fohásznak;
Meggyógyul a szívem...
A Hargita felett
Arany felhők szállnak.