Merthogy sokan voltak, talán nem annyian, mint László Miklós örökbecsű kabarétréfájában („Mama, fogjál nekem békát”; az „opera változat” zenéjét szerezte Vujicsics Tihamér) a Báthoriak, de az biztos, hogy sokan. Egy, a XVI. századtól eredeztethető család. Közülük kettő emelkedik ki: a László meg a Pál.

Mindketten politikusok voltak (László egyszer sem, míg Pál kétszer is lett kies országunk miniszterelnöke), és ugyanúgy fejezték be földi karrierjüket: mindketten önnön kezükkel, az önnön kezükben tartott fegyverrel (stílszerűen pisztollyal) tették fel a pontot az i-re. Az egyik 1861. május 7-ének éjszakáján. A másikat, Pált 1941. április harmadika reggelén találták holtan.

Teleki László a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Kegyencz című dráma szerzője, a Határozati Párt vezetője… De ez még a XIX. század!

Dr. nemes széki gróf Teleki Pál… Róla is rengeteget írtak, beszéltek, értékelték, méricskélték, dicsőítették vagy éppen fitymálták működését. Ez itt nem az a fórum, ami megkívánná, hogy szaporítsam a méltatások számát, de egy-két apróság belefér. Európa-szerte ismert geográfusként és kartográfusként készítette el a trianoni magyar érvrendszer részeként Magyarország nemzetiségi térképét, ám a magyarok által lakott (és követelt) területeket vörös színnel jelölte, ami – az egyetemi tanárunk keserűen elmosolyodott – a későbbi kisantant államok delegációinak kapóra jött: „Látják, uraim, a magyarok még mindig kommunisták!” 43éves korában, 1922-ben lett az újjászervezett ifjúsági mozgalom, a cserkészet feje, ám egy év múlva lemondott. (Ő egészségügyi állapotával indokolta döntését. A tiszteletbeli főcserkész címet kapta meg.)

Mielőtt írásom a bulvár rovatba kerülne át, hangnemét komolyabbá és komorabbá transzformálom. Én elfogadom, hogy gróf Teleki Pál öngyilkos lett. A tett előtt két búcsúlevelet írt Horthy Miklós kormányzónak. (A második technikai jellegű: közli Horthyval, hogy ha cselekedete nem a halálával végződne, lemond miniszterelnökségéről.) Az első:

Főméltóságú Úr!
Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbarátsági szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.
A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.
Nem tartottalak vissza.
Bűnös vagyok.

Teleki Pál
1941. április 3.

Mélységes elkeseredés vettette papírra e sorokat. Döbbenetesen pesszimisták szavai, ugyanakkor kiolvasható belőlük a következetesség. De vajon igazak-e? Van-e joga bármilyen politikai vezetőnek saját nemzete ellen beszélni? Egy szűk politikai-katonai csoport felelősségét kibővítéssel csökkenteni? Ma is aktuális, kínzó kérdések ezek. Kár, hogy éppen az ilyen kijelentéseket tévőket nem kínozzák.


Zárásul és kései válaszul Teleki vádjaira idézem Radnóti (eredeti – zsidó – nevén Gletter) Miklós legismertebb versének két sorát.


„Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép…”
(Nem tudhatom…)