Lovas sportok

Csak rövid ideje, hogy a lóversenyen kívül egyéb lovas sportok is kezdenek divatba jönni nálunk. A lovaglásnak azelőtt is voltak kedvelői elegen, se legfeljebb magán-társaságban, falusi birtokon ha gyakorolták; az a sok szép lovas-játék és sport, melyeknek különösen az angolok nagy mesterei, csak hallomásból ha ismeretes volt.

Egy-két év előtt gróf Andrássy Géza buzgolkodására megalakult a polo-klub s hogy a magyar uraknak mily tehetsége van az effélére, mutatják azok a sikerek , melyeket rövid idő alatt elértek. Már két éve a magyarok fényes diadalt arattak Hamburgban, az ottani polo-csapaton s a most tartott versenyeken ismét legyőzték a hamburgiakat. S azóta is, bár a hivatalos versenyek elmultak már, a Stefánia-úti polo-versenytéren pezsgő élet uralkodik a hétnek erre kitűzött napjain.

A játszók erős traininget folytatnak, hogy tovább haladhassanak a játéktudásban s sikerrel vehessenek részt az ezután következő külföldi versenyeken. Ezeket a training-játékokat állandóan nagy közönség látogatja; köztük volt több ízben József főherczeg is, kit egyik képünk gróf Goluchowszki közös külügyminiszterrel való beszélgetés közben, egy másik pedig nejével, Klotild főherczegnővel. a Auguszta főherczegnővel, József Ágost főherczeg nejével s Mária Henriette főherczegnővel, Frigyes főherczeg egyik leányával társalogva mutat be.

A polo-versenyekkel kapcsolatban május 21-ikén érdekes látványosság volt a hölgyek díjlovaglása, melyben a hölgyek mutatták be az iskola-lovaglásban való jártasságukat s mely szépen sikerült. A hölgyek közt lovagolt – egy betegsége miatt távol maradt hölgy helyett – az ifjú gróf Andrássy Károly, gróf Andrássy Géza serdülő fia, női ruhába öltözve fályollal, parókával, a mi igen nagy derültséget keltett. A hölgyek ez alkalommal oly jól lovagoltak valamennyien, hogy a díjat sorshúzás útján lehetett csak odaítélni. A hölgyek díjlovaglása alkalmával fölvett fényképünkön az előtérben álló lovon gróf Andrássy Géza leánya, Mária grófnő látható.

Szép lovas verseny volt május 19-ikén a Tattersallban tartott díjlovaglás is, melyen mondhatni teljes számmal volt jelen az ily mulatságok előkelő közönsége, köztük József és Frigyes főherczegek és Klotild főherczegnő, Izabella főherczegnő leányával. Henriette főherczegnővel, Auguszta főherczegasszony kis fiával, József Ferencz főherczeggel, míg József Ágost főherczeg és Koburg Fülöp herczeg a pálya belsejében, a versenybíróság tagjai közt foglaltak helyet, mindvégig élénken érdeklődve a verseny iránt. A díjlovaglásban többnyire lovas tisztek versenyeztek a pompás kivitelű díjakért s a lovaglásnak igazi fényes bravurjait mutatták be.