Mi újság?

Nagy tűz a fiumei kikötőben

A junius 20-ikáról 21-ikére forduló éjjel óriási tűz pusztított a fiumei rakparton, a mely mintegy hatszázezer koronára rugó kértokozott, mert az áruraktárak nagy része teljesen elégett, számos melléképülettel együtt. A kikötőben horgonyzó „Jókai” nevű hajó, a mely az Adria-társulat tulajdona, szintén veszélyben forgott, vasburkolata azonban megvédte attól, hogy elégjen.

A nagy tűzről fogalmat nyújt két képünk, melyek egyike a közraktárak egyik fa-barakkját ábrázolja, a mint teljesen rommá égett s benne felhalmozott nagy mennyiségű gabonával s egyéb áruczikkel együtt.

Másik képünk az Adria-trásulat egyik leégett raktárát mutatja be, melyben a kivándorlók holmiját tarogatták; ez is mind elpusztult. A tüz miatt sulyos kárt szenvedett tönn magánczég is, két révkalauz és három tüzoltó pedig megsebesült oltás közben.

A st-louisi világkiállitás

A st-louisi világkiállitás költségei hivatalos adatok szerint 240 millió koronára rugnak. Midőn az Egyesült Államok kormánya 1803-ban Francziaországtól azt a vidéket, melyen St-Louis fekszik, 72 millió koronán megvette, senki se hitte volna, hogy száz év mulva e területen csak egy kiállitásra 240 milliót lehessen forditani.

A legnagyobb ismert majom

A legnagyobb ismert majom egy nyugati Afrikában elejtett gorilla, mely jelenleg kitömve a hamburgi városi muzeumban látjató. Magassága nyolcz láb tiz hüvelyk. Az állat alig volt három éves s igy bizonyára még nagyobbra nőtt volna.