Madeline az álomtánczosnő

Párisban, majd Németország fővárosaiban, különösen Münchenben nagy feltűnést keltett az utóbbi időben egy nő, a ki hypnotizált álapotban tánczol a zene ütemére. Ez az úgynevezett álomtánczosnő Tifliszben született, anyja orosz nő, atyja pedig svájczi franczia. Genfben nevelkedett s már élete tizedik évében megtanulta a szalontánczokat, később zongorázni és énekelni is megtanult.

A drámai művészetre vagy a balett-tánczra sohasem tanították. Tizennyolcz éves korában Párisba költözött, itt férjhez ment huszonötéves korában s két gyermek anyja lett. 1902 táján erős ideges fejfájásai ellen Magnin tanár mágneses gyógymódjához fordult. Magnin hypnotikus álomba ringatta s azután zenével igyekezett hatni reá.

A kisérlet sikerült; a beteg azonnal az u. n. aktiv somnambulizmus állapotába jutott s a benne keltett hangbenyomásokat rendkívül bájos plasztikai állásokkal s olyan drámai kifejezésekkel kisérte, a mely fölülmult, különösen mimikában, bármely művésznőt.

A mit így véghezvisz, az nem tanult dolog nála, hanem merőben a természet adománya; plasztikája, mozdulatai teljesen a zene által előidézett érzelmi hullámzástól függenek.

Mennél élénkebb, dallamosabb és változatosabb a zene, annál tökéletesebb mozdulatainak szépsége. Hypnotikus révületében valóságban átéli mindazokat az érzelmeket, a melyeket az előtte előadott zenemű tartalmaz, ajka halkan dudolja a szöveget, ha tudja; egyik érzelmi végletből könnyen csap át a másikba, mély gyászban zokog és újjongó örömben tör ki.

Magnin tanár az érdekes hölgyet több hónapi tanulmányozás után bemutatta előbb egy művészekből álló szűkebb társaságnak, majd kétszer fölléptette az Opera Comiqueben teljes zenekar mellett, a mikor a darabokat maguk a zeneszerzők dirigálták.

A tetszés roppant nagy volt. Egy a hypnózissal foglalkozó német orvos, báró Schrenck-Notsing történetesen épen Párisban volt s Magnin tanár meghívta, hogy nézze meg a hölgyet.


Schrenck, ki a hypnózis s a hisztéria terén már eddig is nevezetes sikerrel búvárkodott s a hypnózisnak eddigi kutatásai alapján nagy fontosságot tulajdonított a művészetre, az álomtánczosnőben elmélete bizonyítékát látta s ezért meghívta Münchenbe nehány föllépésre.

A német tudományos körök nagy érdeklődéssel várták e föllépéseket, de Madeleine, az álomtánczosnő mind e várakozásokat fölülmúlta. Előbb a müncheni psychologiai társaságban s néhány magántársaságban lépett fel, azután pedig nyilvánosan is egyik szinházban. Münchenbe Magnin tanár is elkisérte Madeleinet, a ki karcsú, bájos nő, a görög nők peplosába öltözve lép a délszaki növényekkel díszített színpadra.

Magnin tanár elaltatja s a zene megszólal, megkezdi rendkívüli szépségű játékát, melynek hatása a közönségre nézve egyenesen fölemelőnek mondható. A szebbnél-szebb mozdulatok egész sorozata tárul a szem elé. Majd könyörgő gyermeket látunk, majd gonosz démont; a görög mondák derült jelenetei után az emberi szenvedélyek sötét képeit mutatja.

Nincs az a tragikai jelenség, melynek alakot ne tudna adni, de nincs a szerelmi kötődésnek az a bájos játéka sem, melyet ingerlő bájjal ki ne tudna fejezni. Minden ütem, mely a zenész hangszeréből hangzik, azonnali ábrázolást nyer arczjákékában és mozdulataiban; a néző alig érti, hogy hathat át valakit annyira a zenei érzés, hogy testének minden ize a rhytmus szerint igazodik.

Hozzá hasonlóra talán még soha sem volt példa; e művészet rejtelmessége egyenest az ihlet mélységeiből fakad. S nemcsak a zenei műveket, hanem a költeményeket s a költői előadásokat is el tudja úgy játszani. Mai számunkban közölt két képünk egy Szűz Mária életéből vett tárgyú rögtönzött szóbeli előadásból ábrázol két jelenetet.