A világkiállitásról

A magyar képzőművészet, mezőgazdaság, ipar és kereskedelem, hazánk gazdasági erejét, művészetét volna hivatva most képviselni a nemzetek itteni világküzdelmében, a st.-louisi világkiállításon.

Nem pazaroljuk most a szót annak a felpanaszlására, hogy tulajdonképen meg sem jelentünk a küzdők sorában. Tudjuk, micsoda áldatlan, valósággal kritikus helyzetben volt hazánk akkor, a mikor arról kellett volna határozni, hogy eljöjjünk-e ide, vagy nem? Hogy azután a politikai élet, az államháztartás kátyuba ragadt szekerének újból való megindulása után hirtelenében nem tákoltak össze valami zsibvásárt, - azt csak helyeselhetjük.

De szerény bemutatkozásunkból is mindenki látja, hogy nem vagyunk – barbárok. Mert a hol az iparművészet olyan remekeket mutathat fel, mint a milyeneket St.-Louisban is kiállítottunk, a hol a nép egyszerű gyermekeiben annyi az igazi, velükszületett művészi érzék, a mennyit pompás háziipari gyűjteményünk is bizonyít, - ott az ipari képességnek minden feltétele is megvan és épen csak vállalkozó szellemre van szükség, mely alkalmat tudna adni a természetes ipari hajlamok érvényesülésére.

A Horti Pál tervei szerint épűlt székely udvarházban helyezték el a kicsiny, de művészi becsénél fogva gazdag magyar kiállítást. A hatalmas iparcsarnok sok izléstelen csoportja közűl rendkívül előnyösen tűnik ki ez a mi eredeti, teljesen stilszerű, rendkívül harmonikus, bájos kiállításunk, melyet mai számunkban, eredeti felvételek nyomán képekben is bemutatunk. A zöld rácsos kerítésen belül látszó udvarház sikerült freskója, Kriesch Aladár műve, mig a homlokzat főkapuja, gyönyörű háromtagozatú vaskapu, Forreider és Schiller művészetét dicséri. Már akadt is rá műértő, jól fizető vevő.




Az ipar és műipar különböző termékei közt nagy hatást kelt gazdag háziipari kiállításunk, melyet a Magyar Kereskedelmi Részvénytársaság háziipari osztályának nagybuzgalmú vezetője, Kopperly Döme állított össze, kiváló műízléssel. Hazánk minden vidékének háziipara, hímzések, szőnyegek, agyagárúk – a javával szerepelnek ebben a gyűjteményben, melynek párját, változatosság dolgában, egy nemzet kiállításában sem találjuk.

A pozsonyi háziipari egyesület művei az egyszerű tót-himzések, a kalotaszegi varrottasok, a magyarói, kőhalmi, ipolysági, gyoroki, tur-terebesi, stb. himzések és szövetek, becskereki, máramarosszigeti szőnyegek, bártfai játékáruk, erdélyi, szentesi, huszti és hollóházi cserépáruk – mind nagy tetszést keltenek, eredetiségüknél és pompás, kifogástalan művészeti érzékről tanuskodó kivitelünknél fogva.

A bányászati épületben sikerült csoportját találjuk a világhirű magyar űsványvizek kiállításának, melyekből kostolóra is jut a kiállítás látogatóinak. A mezőgazdasági csarnokban nagyon hiányzik Magyarország részvétele, pedig itt nagy sikert arattunk volna. Malom- és czukoriparunk is hiányzik, mit szintén csak fájlalhatunk. Különben a magyar malomipar dicsőségét hirdeti, hogy akárhány amerikai nagy malomiparos ma már nemcsak azt hirdeti, hogy magyar rendszer szerint őrölt lisztje van, hanem tudatja a Mechwart, Haggenmacher, stb. szabadalmú gépekkel való őrlését is. A mezőgazdasági csarnokban különben némi nyoma mégis van hazánknak, a mennyiben selyemtermelésünk buzgó felügyelője, Bezerédi Pál kiállította pompás gyűjteményét, remek mintáit és érdekes táblázatait.

Azután szerepelünk még a képzőművészeti csoportban is. Dr. Szögyény György kormánybiztos a hazulról kiküldött műtárgyakon kívűl nagynevű művészeink amerikai meczénások birtokában levő legjobb műveivel is gazdagította a magyar képzőművészet kiállítását s az egyik teremben pompás hazai iparművészeti dolgokat állított ki. A kiállítás látogatóinak szép kiállítású katalogust osztogatnak ingyen, melyben Lyka Károly ismerteti magyar és angol nyelven a magyar művészetet.