Félelem

„A szabadság: szolgaság”
Amikor a költők hallgatnak, mindig háború van.
Így akkor is, amikor a háború békének neveztetik.
E logika szerint ha mindenki csak úgy, ad hoc gondolkodhat bármiről, az rendkívüli biztonsági kockázatot hordoz. Prevenció céljából idejekorán el kell fojtani az ilyen deviáns megnyilvánulásokat.
A nem eléggé szigorú ellenőrzések következményeként előfordulhat, hogy a gondolatok spontán módon beszéd formájában kibuggyannak az emberekből. Ilyenkor különösen résen kell lenni, s offenzívára készen állva kell figyelni a fejleményeket. Nem lehet eléggé hangsúlyozni azonban, hogy legjobb a gondolatokat már a csírájukban végképp eltörölni (csakúgy, mint a múltat).
Az önvizsgálat csak akkor engedélyezhető, ha annak eredményét kívülről kontrollálni lehet, vagyis csak akkor,ha azt az illető ember hangosan, azaz hallható módon végzi el bizonyos más személyek előtt. Tulajdonképpen legjobb lenne az önvizsgálat szót betiltani, jelentését kitörölni az emberi emlékezetből, mert sokkal rátermettebb szakértők evidensebb és tudományosan alátámasztottabb minősítéssel rendszeresen pótolni, helyettesíteni és pontosítani képesek a megtévesztő, és gondolati tévútra vivőönvájkálást. Ugyanakkor sikerként lehet elkönyvelni, hogy a szorgos és következetes munka hatására a lelkiismeret szóra szinte már senki sem emlékszik.
Mindenkinek saját jól felfogott érdeke, hogy azt tegye, amit mondanak neki, amit elvárnak tőle, mert az un. kreativitás és önálló kezdeményezés csak káoszt és kiszámíthatatlanságot hordoz. Az önálló vélemény: nép ellenes, exhibicionista, reakciós,revizionista. Felesleges feszültséget gerjeszt, nyugtalanságot okoz, vagyis veszélyes.
Azonban a hatalom és a kollektivitás szerető-féltő szorításában mindenki kényelmesen, nyugalomban éldegélhet. Aki másra vágyik, az lázad a REND ellen, egyben lázadásával lázít is, és így az ellenség érdekeit szolgálja. Tudatosítani kellene már végre, hogy a magánélet: illúzió, a művészet : bűn és elfajzás!
Az ember nehezen változik, de azért fejlődőképes. Orwell például azt mondja, hogy: „negyven év kellett hozzá, hogy megtanulja, miféle mosoly rejtőzik a fekete bajusz alatt.” De megtanulta! Győzelem! Hiszen „ diadalt aratott önmaga fölött. Szerette Nagy Testvért”, nemde?