A vízben agyonlőtt rablók

Szlavóniában a csendőrség már hosszabb idő óta három veszedelmes rabló kézrekerítésén fáradozott, a kik a fegyházból történt szökésük óta két helyen is rablógyilkosságot követtek el.

Az iregi csendőrség két tagja julius 3-ikán véletlenül rábukkant a három emberre, a mint a község határában levő erdőben hűsöltek. A rablók, a mint a csendőröket észrevették, felkapták fegyvereiket és futásnak eredtek.

A csendőrök üldözőbe vették őket és sok hajsza után utól is érték Kamenicza községnél. Itt a rablók a Dunába ugrottak és uszva akartak átjutni a bácskai partra.

A csendőrök , minthogy nem volt kéznél ladik, utánuk lőttek. Az első lövés nem talált, de a következő lövés már az egyik menekülőt fején találta, s az rögtön elmerült. Aztán még két lövést tettek a csendőrök a másik két rablóra, mire mind a kettő elmerült. Másnap reggel Ilok közelében kifogták a három rabló holttestét.