Az orosz belügyminiszter gyilkosa

Egy berlini lap pétervári jelentése szerint Plehve miniszter gyilkosa már felépült. A neve állítólag Sasanow és Ufába való. Régebben a papi szemináriumot látogatta, most harmicz esztendős. 

Betegsége alatt kilétéről nem árult el soha semmit, de látszott rajta, hogy nagyon aggódik, hogy sebei halálosak. A vizsgálóbíró többször kihallgatta, s egy ízben közölte vele, hogy bűntársát, Sikerszki-t a ki huszonkét éves zsidó vallásu fiatal ember, kevéssel a merénylet után, átadták a rendőrségnek.

Sikerszkinek az volt a feladata, hogy a balti tengeri flotta egyik pánczélos hajóját fölrobbantsa. Később azonban mást gondolt és a bombát, a mely a hajó fölrobbantására szolgált volna, a Néva folyóba sülyesztette el.

Sasanov, a mikor ezeket a részleteket meghallotta, állítólag rendkívül izgatottan így nyilatkozott: *Mindig mondtam, hogy ezt a dolgot nem szabad ilyen fiatalemberre bízni.*