Egy orosz erőd

Tartsunk szemlét a közölt erődvázlaton, melyet Oku tábornok serege szeptember 3-ának éjjelén vett be 300 derék vitézének elvesztésével. Kezdjük a felső részén. A két sarkon nádas látszik, melyet az oroszok előre letördeltek, hogy egyrészt jobban lőhessenek kifelé, másrészt pedig a japánok keresztűl hatolhatását nehezítsék a szúrós nádtörzsekkel.

Ezután alacsonyan kifeszített tüskés dróttal vették körül hadállásukat, de a dróton belől mindjárt köralakban egész sor „farkasverem” következik, egyszersmind drótszálakkal is össze-vissza behálózva.

Ezen belől megint másik kör következik csupa farkasvermekből összeállítva s csak azután jönnek a mellékvédek, melyeket kívül ismét mély és széles, vízzel telt árkok védelmeznek. A mellvéd alkalmas helyein gépágyúk voltak felállítva, melyek zápor módjára ontották golyóikat az ellenség rohamoszlopaira. A hol még hely volt, ott különféle csapdákat, vízárkokat állítottak fel.

Legbelől voltak aztán a különféle raktárak és a helyőrség „bomba-mentes” lakásai, melyeket azonban a japán golyók mégis áttörtek nehány helyen s odabenn szétrobbanva, nagy pusztulást vittek végbe az oroszok közt.