Mi újság?

A Földrajzi Társaság


A Földrajzi Társaság is megkezdte üléseit szeptember 29-ikén, Vámbéry Ármin elnöklésével, ki a társaság hirneves vendégét, Giacomo Boni lovagot, jeles olasz régészt, a római ásatások vezetőjét köszöntötte, mint az ülés felolvasóját. Hampel József ismertette azután a tudós férfiu érdemeit, ki a régi Róma legkiválóbb ismertetője.

Boni franczia nyelven tartotta előadását a római fórumon végzett legujabb ásatásokról s vászonra vetített képekkel illusztrálta. A legujabb időkig a fórumot csak a császárok korszakából ismerte a régészet. A köztársaság s az ős Róma fóruma föltáratatlanul, vastag földtakaró alatt feküdt. Boni lovag hat esztendővel ezelőtt vállalkozott, hogy föltárja a köztárság s a köztársaság előtt lefolyt idők fórumát. A föladat nehézsége abból állott, hogy a császárok korabeli fórum maradványainak épen kellett maradniok. Ezt a föladatot tehát csak olyan régész oldhatta meg, a ki ért az építéshez.

Boni föladatát kitünően oldotta meg. Sok emlék került napvilágra a köztársaság korából, a melyeket képekben mutatott be. Kutatásának legfőbb eredménye azonban az, hogy nyomokat és maradványokat fedeznek föl, a melyek arra vallanak, hogy Róma Krisztus előtt a XII. században már lakott hely volt. Boni félezer esztendővel korábbi időre vitte vissza Róma történetét. A szép előadást néhány meleg szóval Vámbéry köszönte meg. Az előkelő, válogatott közönség pedig hosszan tapsolt.

Új rend a Nemzeti Muzeumban

A Nemzeti Muzeumban október 3-ikán uj rend kezdődik. Eddig sok panasz volt azért, hogy a Muzeum osztályai csak délelőtt vannak nyitva, a mikor a közönség legnagyobb része nem látogathatja, mindennapi elfoglaltsága mellett. Ezentúl az osztályok délután 2 óráig maradnak nyitva, a könyvtár d.u. 4 óráig. Vasárnap valamennyi osztály nyitva lesz déli 12 óráig.