A Simplon-alagut

Az emberi elme ismét nagy győzelemhez jutott.
Február 24-én reggel 7 óra 20 perczkor megtörtént a Simplon-hegység alatt Európa legnagyobb 19,729 méter hosszuságú alagutjának átfurása s ezzel a közép-európai alpesek alatt Svájcz és Olaszország közvetlen összeköttetésbe jutott, Francziaország felső része és Olaszország közt is megrövidült az út, úgy hogy Páris és Milano közt három órával hamarabb jár a vasut.

A nemzetközi forgalom nevezetes utját 1898 novemberében kezdték meg.
A gépek és munkások Svájczban Bieg községnél, Olaszországban Izella falunál láttak a munkához. A két felől indított furás előhaladását úgy számították, hogy 1904 májusára meglesz. De rendkívüli akadályokkal kellett megküzdeni. A hegy méhében forró vizek törtek elő, melyeknek hősége veszedelmessé tette a munkások életét. Levezető árkokról, a szabadból szivattyúzott friss és hideg levegőről kellett gondoskodni. Így a munka, a hegy áttörése, elhúzódott február 24-ig. A két felől furt tárnák az alagut déli végétől számított 9387 és fél méternyi távolságban értek össze. 

Minden elővigyázat mellett is az áttörésnek egy áldozata is van.
Az áttörés után a kitóduló forró víz következtében az alagutban a hőség oly magas fokra emelkedett, hogy nem lehetett odabent kitartani. Csak két mérnök és Rosenmund tanár hatoltak el addig, a hol az áttörés bekövetkezett. Hasztalan óvták a merész vállalkozástól mások is, mind beljebb igyekeztek. A két mérnök, Bianchi és Grossi eszméletlenül terültek el az alagut belsejében és kocsin kellett őket kihívni. Grossi egy órával később, Bianci pedig 27-ikén a kórházban meghalt. Mások is elájultak a nagy hőségben, de magukhoz tértek a friss levegőn.