A kiutasított királyné

A szász királyné elvált felesége, ki Montignoso grófnő név alatt külföldön él, mióta kalandos módon elszökött a drezdai királyi udvarból, deczember 22-ikén titokban Drezdába érkezett, és be akart hatolni a királyi palotába, a hol gyermekei laknak. Látni akarta őket és karácsonyi ajándékot vitt számukra.

De akármily titokban is érkezett a megtévelyedett asszony, a palota kapujánál már rendőrtiszt várta, belépését megakadályozta és udvariasan visszakísérte a fogadóba, a hol szállva volt.Montignoso grófnő, miután állítólag ígéretet nyert, hogy nem sokára megláthatja négy gyermekét, délután elutazott Drezdából.

A lakosság nagy része csak Montignoso grófnő elutazása után tudta meg a történteket és a szerencsétlen asszony iránt való részvétének többféle módon adott kifejezést. Ebben az is irányult, hogy a mostani királyért ép úgy nem rajong, mint az előbbi két királyért sem rajongott.

Az eseményt a közvélemény, a hírlapok bőven tárgyalják s igyekeznek tanulságot találni a szerencsétlen és bűnös asszony szomorú történetéből, ki elhagyta gyermekeit és elhagyta koronáját, hogy megszabadulhasson férjétől és egy rideg udvartól.

Csak azt nem tudja az ember hirtelen, kivel tartson, kit sajnáljon, kit kárhoztasson, kinek adjon igazat, kinek tegyen szemrehányást. Mert Lujza mellé állani épen olyan kényes dolog, mint a mennyire emberietlen dolog ellene fordulni.

Lujza herczegnő mégis csak nagyot vétkezett. De azért sokan úgy vélik, hogy a királyi titokzatos hatalom és szörnyű kevélység közt is íme van emberi gyarlóság és ezen s nőn emberi érzelmek uralkodtak.