A MTK. versenye

F.hó 8-án rendezte a Magyar Testgyakorlók Köre a millenáris versenypályán athletikai és kerékpáros versenyét.

A verseny athletikai főszáma a Magyarország bajnokságért rendezett, súlyemelés volt, melyet – mint előrelátható volt – Weisz Richárd nyert meg.

Egyébként az athletikai számokban nem szerepelt versenyzőink első klaszszisa. Figyelemreméltó eredményt ért el egy ujonnan feltünt fiatal erő: Kiss Antal BAK. a 3 ang. mfd. síkfutásban.

Meglepetést okozott Sasse Béla győzelme a rúdugrásban, klubtársa Kazár Emíl fölött. A verseny némileg elhúzodott, oly hiány ez azonban, melyet a M.T.K. ügybuzgósága mellett, verseny apparatusának sűrűbb gyakorlata kétségtelenül el fog tűntetni. A verseny a MASz. szabályai szerint folyt le. A MASz. hivatalosan is képviselve is volt e versenyen. A MTK. mint értesülünk be készül lépni a MASz-be, ami igen örvendetes volna; ujabb erősödést jelentené ez a szövetségnek és pedig oly egyesülettel, mely a pályaathletika terén a multban kifejtett nagyobb arányu tevékenységét, amint tagjainak a mostani versenyeken való feltünő nagyszámú szereplése is mutatja, ujra felveszi s amellett kívált a birkózás és súlyemelés különleges művelésével (tudvalevőleg mindkét verseny országos bajnokságát a MTK. rendezi) igen hasznos szolgálatot tett és tesz a hazai sportnak.